A kínai Nagy Fal újabb szakaszát fedezték fel régészek

A kínai Nagy FalA leghíresebb történelmi falak a világ minden tájáról. újabb szakaszát fedezték fel régészek az északnyugati Ninghszia-Huj autonóm terület és a szomszédos Kanszu tartomány határa mentén, cáfolva ezzel azt a közkeletű helyi vélekedést, hogy a régióban egykor nem védték magukat klasszikus módon a behatolók ellen. A romokból ítélve a fal, amelyet a Csin-dinaszia (Kr.e. 221-Kr.u. 206) idején építettek, több mint 10 kilométeren át húzódott és kilenc szakaszra tagolódik.

Csou Hszing-hua szakértő, a kutatócsoport tagja a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, a felfedezésLehetséges élet az újonnan felfedezett három szuperföldön. még egészen friss, a nyomokra március és április hónapban leltek. “Végre láthatjuk a Csin Nagy Falat teljes valójában” – hangoztatta.

Kínai Nagy Fal

A ninghsziai Nancsangtan település és a Sárga folyó déli partján lévő kanszui Csingjuan megye között talált – csaknem 10 kilométeren át vezető – falrom hat szakasza köves, illetve löszös alapanyagból készült. A Tamiao térségben lévő folytatás szakaszait viszont körülbelül 50 méter hosszan, és 5 méter magasan kizárólag löszös anyagból építették. Csou elmondta, hogy a Csin-állam a befagyott Sárga folyóElkészült Kína első, folyó felett haladó autópályája. n átkelő idegen hódíTöbb ezer hajóroncs hever az észak-amerikai Nagy-tavakban. k elleni védekezéshez épített erődA Kumbhalgarh erőd és 36 kilométer hosszú várfala. ítményeket a folyó melletti völgyben. A Csin-állam a Hadviselő államok időszakában (Kr.e 475-221) elért hadisikereinek köszönhetően alapította meg végül a Csin-dinasztiát.

Kínai Nagy Fal

A kínai Nagy Falat a leghosszabb, emberkéz által emelt építménynek tekintik, de nem egyetlen több ezer kilométeren át kígyóKözös szelfit akart egy csörgőkígyóval, de marás és 150 ezer dolláros kórházi számla lett a vége. zó és hullámzó falat jelent. A különböző szakaszok a Kr.e. 3. századtól csaknem kétezer éven át épültek, elsősorban északi és nyugati nomád törzsek támadásainak visszaverésére szolgáló erődökként szolgáltak. A fal hosszát 6260 kilométerben állapították meg, amikor 1987-ben felkerült az UNESCOAz UNESCO szerint nem Kolumbusz Kristóf hajóját találták meg Haiti partjainál. világörökségPalenque - maja romváros Mexikóban. listájára. A kínai központi kormány több száz millió jüant költött már a védelmére, állagának megóvására, de sajtójelentésekből tudni, hogy sok helyütt a természetAz Óriások útja (Giant's Causeway) Észak-Írország. , az erózió, másutt az emberi beavatkozások következtében állaga romlik. Vannak részei, amelyek már az enyészeté váltak, vagy – védettsége ellenére – elbontották. Időnként azonban újabb és újabb szakaszok felfedezéséről is hírt adnak.

Kínai Nagy Fal

Kínai Nagy Fal

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!