A felújított Tordai sóbánya

Tordán a só kitermelése már a rómaiak idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1075-re vezethetők vissza. A ma is létező sóbánya kialakulásához vezető munkálatok 1690-ben kezdődtek. A tordai sóbányászatban történő 18. századi fellendülést az 1840-es években hanyatlás követi, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kap. Ez utóbbi ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben. Ekkor kezdték el a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna több százezer tonna sót biztosított több évtizeden keresztül.

A Tordai sóbánya

A sót mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig lovakIlyen, amikor a lovak bajszot növesztenek. által húzott csigaszerkezettel történt. Az aknákban faggyúviaszos gyertyákkal és fáklyákkal világítottak. A só kitermeléséhez soha nem használtak robbanóanyagot, csak kizárólag emberi és állati erőt. A só kitermelése 1932-ben leállt, a II.világháború idején a tárnákat a lakosság légitámadások elöli menedéknek használta.

A Tordai sóbánya

Az európai pénzekből korszerűsített sóbányában gyógykezelő központot, kisebb templomot, golf- és tekepályát, amfiteátrumot hoztak létre. Ugyanakkor a Rudolf-aknában felvonót szereltek fel.

Azok, akik a sóbányába jönnek azoknak lehetőségük nyílik a sóbányászat történetének 3D-be való megtekintésére. A sóbánya egy 3D-s könyv, amelyen megtaláljuk a sóbányászat történetének különböző periódusait, melynek a végeredeményét ma Tordai Sóbánya-ként ismerünk. A benti hőmérséklet állandóan 10-12 fok között van, ezért tanácsos meleg ruhát vinni magunkkal. A látogatás gyalogosan ill. panorámalift segítségével történik, így a termeket légszennyezés nem éri. Teljes bejárása kb. egy óra alatt lehetséges.

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya

A Tordai sóbánya


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!