A dogonok rituális halászata

A Maliban élő dogon törzs tagjai ősidőkre visszamenőleg őriznek egy bizarrnak tűnő hagyományt. Egy éven keresztül őriznek egy aprócska tavat, melyből tilos halat fogni, kivéve az év egyetlen napján, ez az úgynevezett Antogo nap, ekkor lerohanják és kihalásszák belőle az összes halat. A dogonok számára Bamba városa közelében fekvő kicsiny tó szent.

A dogon törzs rituális halászata

A dogon törzs rituális halászata

A dogon törzs rituális halászata

Évente van egy nap, amikor a halászati tilalmat feloldják és az Antogo rituális halászati szertartás keretében kifogják a tó szinte teljes halállományát. A tó, melyet év közben szigorúan ellenőriznek és védelmeznek a tolvajok elől, évszázadok óta jelenti a hagyomány középpontját. Nemcsak mint élelmiszer forrás, de mint időtényező is funkcionál: kiszáradásából tudják, hogy a nyár derekán járnak. A tömeges halászat napján a férfiak és gyerekek felsorakoznak tó partján (a nők nem vehetnek részt a villámhalászatban). A jelzésül szolgáló lövést követően eszeveszett rohanásba kezdenek halász kosaraikkal a kezükben, és mindössze néhány perc alatt lehalásszák a tavat.

A dogon törzs rituális halászata

A dogon törzs rituális halászata

A dogon törzs rituális halászata

A dogon törzs rituális halászata

A dogon törzs rituális halászata

A dogon törzs rituális halászata


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!