40 éve él felemelt kézzel egy indiai férfi

Az indiai saivita, azaz Síva-hívő Amar Bharti, akit már szentként tisztelnek, 40 éve felemelt kézzel él. Elmondása szerint, közel 40 évvel ezelőtt, úgy döntött, hogy elhagyja feleségét és gyermekeit, és Indiába megy szolgálni Síva istent. Sadhu Amar Bharati ma már szent embernek számít Indiában, de egészen 1970-ig átlagos középosztálybeli életet élt, munkába járt, lakása volt és felesége, és három gyereke. Mindez azonban nem számított, egy nap arra ébredt, hogy neki Síva istent kell szolgálnia, ezért mindent hátra hagyott. Elkezdett egyszerű öltözékben India útjain kóborolni. Három év múlva azonban úgy érezte, hogy még mindig túlságosan kötődik a földi dolgokhoz, ezért úgy döntött: felemeli és úgy is tartja a jobb karját, hogy ellenálljon a kísértéseknek.
40 éve felemelt kézzel él egy india férfi

40 éve felemelt kézzel él egy india férfi

Amar Bharati ezzel a világszerte zajló háborúk ellen is tiltakozni akart. Indiában sok Síva hívő követte a példáját, van aki 7, 13, sőt 25 éve szintén felemelve tartja a jobb karját. Egy ideig szinte elviselhetetlen volt a fájdalom, de ma már ez megszűnt. A karját, ha akarná sem tudná mozdítani, ebben a furcsa, félig felemelt pózban rögzült. A körmét sem vágja ezen a karján, a kézfején levő furcsa csavarodott képződmény valójában a több évtizedes körme.

40 éve felemelt kézzel él egy india férfi

40 éve felemelt kézzel él egy india férfi

40 éve felemelt kézzel él egy india férfi

40 éve felemelt kézzel él egy india férfi

40 éve felemelt kézzel él egy india férfi


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!