125 éve használták először a villamosszéket

Százhuszonöt éve, 1890. augusztus 6-án hajtották végre az első kivégzést villamosszékkel az Egyesült Államokban. Az új kivégzőeszköz bevezetésének hátterében egy olyan társadalom állt, amely szerette volna összeegyeztetni az igazságszolgáltatást az emberiességgel, de a háttérben ott rejlett egy jóval prózaibb ok is, két nagy feltaláló rivalizálása. New York állam kormányzata 1886-ban állította fel azt a bizottságot, amelynek feladatul szabta, hogy keressen “humánusabb” kivégzési metódust a lassú és kegyetlen akasztásnál. A testület végül – elvetve az Európában több helyen is alkalmazott nyaktilót – a mesterséges áramütés mellett döntött, mert tagjai olvastak arról, hogy milyen gyorsan és szenvedés nélkül halt meg az a részeg ember, aki támaszt keresve megfogott egy csupasz vezetéket.

Villamosszék

Az elektromosság terén akkoriban Thomas Edison és George Westinghouse vívott elkeseredett küzdelmet egymással, ellentétük nemcsak személyes, hanem elvi jellegű is volt: Edison az egyenáramra, vetélytársa a váltóáramra esküdött, és éppen a New York világítására kiírt pályázaton feszültek egymásnak. Az új kivégzőeszköz kidolgozásával Edison munkatársát bízták meg, aki az ellenfél találmányát, a váltóáramot választotta e célra. Edison vélhetőleg abban bízott, hogy az emberek nem akarják majd azt az áramot használni otthonukban, amellyel gyilkolnak is.

Westinghouse tiltakozott, a börtönnek nem is adott el generátort, ám hiába: megtette ezt helyette Edison. És nem számított rosszul: a kivégzettekről egy ideig azt mondták, hogy “megwestinghouse-olták”. New York állam 1888. június 4-én hirdette ki törvényben, hogy ezentúl a kivégzés villamosszékben történik. A metódus kidolgozásával Edwin Davist, “az állam elektronikusát” bízták meg. A szépen hangzó kifejezés mindközönségesen hóhért jelent, és Davis a későbbiekben több szabadalmat is bejegyeztetett saját tervezésű villamosszékére.

Villamosszék

Halálos büntetést először 1890. augusztus 6-án Auburn városka börtönében hajtottak végre villamosszékkel, a gyilkosságért halálra ítélt William Kemmler zöldségárus testébe vezettek áramot. A székhez szíjazott bűnöző simára borotvált fejére és a ruháján vágott lyukon keresztül testére elektródákat helyeztek, arcát maszkkal takarták el. Kemmler utolsó szavai ezek voltak a hóhérhoz: “Csak nyugodtan, csinálja rendesen, én nem sietek…”

A generátort ezervoltos árammal töltötték fel, amelyről úgy vélték, azonnali agyhalált és szívleállást okoz. Amikor azonban a hóhér meghúzta a kart, világossá vált, hogy az emberiességet illetően a készülék “finomításra” szorul. Az elítélt teste megmerevedett, jobb kezének mutatóujja tenyerébe mélyedt úgy, hogy abból csorogni kezdett a vér. Az első 17 másodperces áramütés után eszméletlennek találták, de szíve még vert, ezért – miután a generátor újratöltött – másodszorra már 2000 voltos áramütést kapott. Ennek hatására a bőr alatti véredények szétrobbantak, teste füstölt, agóniája nyolc percig tartott. Westinghouse állítólag így kommentálta a hírt: bárddal könnyebben ment volna…

Villamosszék

A kudarc ellenére a villamosszéket hamarosan húsz amerikai államban vezették be, és egy ideig a legelterjedtebb kivégzési formának számított az országban. Az első nőt 1899-ben, a Sing Sing börtönben ültették villamosszékbe, Martha M. Place nevelt lányának meggyilkolásáért bűnhődött. Az asszony nem szenvedett, azonnal meghalt.

A később követett eljárás során a halálraítéltet egy székbe kötözték, és a kivégzés előtt leborotvált, megnedvesített testrészeire – fejére, karjára és lábára – elektródákat rögzítettek, fejére maszkot szíjaztak. Először 2-4 ezer voltos áramütést kapott, ekkor elvesztette eszméletét, néhány másodperc múlva a feszültséget lecsökkentették, és ezt tartották hosszabb ideig. Ha a halál nem állt be, a műveletet megismételték.

Villamosszék

A villamosszékben elszenvedett halál nem fájdalommentes, az idők során hátborzongató jelenetek fordultak elő, ezért alkalmazása egyre ritkábbá vált, ugyanakkor még ma is a halálbüntetés szinonimájának számít. Az 1980-as évek elejétől felváltotta a gázkamra és a méreginjekció, mára csak néhány amerikai államban választhatják az elítéltek. Utoljára 2013 januárjában Virginia államban végeztek ki így egy háromszoros gyilkost, aki maga kérte, hogy villamosszékben haljon meg. A kivégzőeszköznek az évek során több “beceneve” is volt, mint Old Sparky (Öreg Szikrás); Sizzling (Sistergő) Sally; Old Smokey (Öreg Füstös). A villamosszéket Amerikán kívül a Fülöp-szigetek és Kína is alkalmazta.

Villamosszék

Villamosszék

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!