Tízezer tonna hulladékot és uszadékfát emeltek ki a Tiszából a Kiskörei Vízlépcsőnél

Egy háromoldalú együttműködés eredményeként 10 ezer tonna hulladékot és uszadékfát állítottak meg, termeltek ki és dolgoztak fel a Kiskörei Vízlépcsőnél. Az árvizekkel szinte minden évben jelentős mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán. A vízlépcső az első olyan műszaki létesítmény, amely megállítja a szemétáradatot, megkímélve ezzel az alsó folyószakaszokat a jelentős szennyeződéstől – derül ki a Pet Kupa közleményéből.

Forrás: PET Kupa

Idén minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett, a duzzasztómű felett kialakult torlasz felülete elérte a 17 ezer négyzetmétert, vastagsága helyenként meghaladta a három métert. A helyzet felszámolása és hatékony kezelése érdekében fogott össze a PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola Magyarország. A cél a folyamatos védekezés, a kitermelt hulladék jelentős mértékű újrahasznosítása és a folyó egyre nagyobb mértékű megtisztítása volt.

Forrás: PET Kupa/Bankó József

Az öt hónapon keresztül zajló munka után a felgyülemlett hulladék kitermelése és szétválogatása az elmúlt napokban ért véget. A kitermelt és feldolgozott fa, szervesanyag, üveg, fém és műanyag hulladék együttes tömege a vízügyi jelentések szerint közel 10 ezer tonna volt. A vízlépcsőnél megrekedt szilárd kommunális és szerves hulladék (katré) kitermelése úszó-rakodó munkagéppel történt, az ezzel megpakolt kétszáz tonnás uszályt pedig egy jégtörő vontatta el.

Forrás: PET Kupa/Bankó József

A PET Kupa önkéntesek és hulladékgazdálkodási szakemberek bevonásával végezte el a műanyag és kommunális hulladék szakszerű szétválogatását. Az önkéntesek anyagfajtánként válogatták szét a hulladékokat, a PET-palackokat pedig szín szerint szelektálták és bálázták. Az eddigi tapasztalatok szerint a lakossági eredetű hulladékok fele hasznosítható újra. A PET Kupa idei akcióinak köszönhetően a Tisza-tónál és a folyó felsőbb szakaszain további 36 tonna hulladéktól mentesült a folyó. A téli időszak a folyami hulladékok útjának kutatásával folytatódik.

Kisköre – megállj a hulladéknak! 2. rész

A Kiskörei vízlépcsőt a múlt század hatvanas éveiben kezdték építeni. A szocialista gazdaságnak megbízható víztartalékokra, villamos energiára és hajózható vízi utakra volt szüksége. Az 1973-ban átadott Kiskörei vízlépcső, duzzasztómű és vízerőmű egyszerre oldotta meg ezeket a feladatokat. De a múlt század közepén senki sem gondolt arra, hogy a létesítmény egy nap hulladékgátként működik majd… A Természetfilm.hu legfrissebb minidokumentumfilmjéből kiderül, hogy torpant meg a szennyezés Kiskörén, és hogy sikerült felülkerekedni rajta. #hulladekmentestisza #zerowastetisza

Közzétette: Pet Kupa – 2019. december 11., szerda


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!