Szuperhumánus luxusbörtön Norvégiában – a Halden börtön

Tíz évnyi építkezés és 47 milliárd forintnak megfelelő norvég korona elköltése után az Norvégia délkeleti részén, egy kellemes, lankás erdőségben terül el a Halden mintegy 30 hektáron. A létesítmény olyan kényelmi funkciókkal büszkélkedhet, mint a saját hangstúdió, jogging pályák, és szabadon álló, kétfürdőszobás házak, ahol a fogvatartottak látogatói alhatnak, ha nem csak egy gyorsvizitre érkeztek.

A világ leghumánusabb börtöne

A Halden börtön, illetve a benne élők rehabilitálásában döntő szerepet játszik a dizájn: Hans Henrik Hoilund építész szerint fontos szempont volt, hogy a börtön minél kevésbé térjen el attól, ahogyan kinéz a falakon túli világ. Az intézetes hangulatot elkerülendő a belső terek rideg beton helyett téglából, horganyzott acélból és vörösfenyőből épültek ki, szerves egységként jelentkezve a környező erdővel.

A világ leghumánusabb börtöne

A cellák már-már versenyre kelnek a jó felszereltségű kollégiumi szobákkal: a síkképernyős tévé, minihűtőszekrény alaptartozék, a tervezők pedig hosszú, függőleges ablakok mellett döntöttek, mert azok több napfényt eresztenek be – rácsok pedig nincsenek. Tíz-tizenkét cellára jut egy nappali és egy konyha is, amik rozsdamentes acél munkafelületeikkel, kárpitozott foteleikkel és nyírfamintás dohányzóasztalaikkal úgy néznek ki, mint az IKEA bemutatótermei.

A világ leghumánusabb börtöne

Meglepő, de még csak nem is ezek jelentik a Haldenben a legnagyobb pozitívumot – hanem a személyzet és a fogvatartottak közötti erős kapcsolat. Az őrök nem hordanak fegyvert (úgy vélik, ez csak a megfélemlítés és a távolságtartás eszköze), de rendszeresen együtt esznek és sportolnak a rabokkal, akikkel olykor kérdőíveket töltetnek ki, hogy mivel lehetne még jobbá tenni az itteni életet. 252 fegyencnek van lehetősége a Halden falai közt is értékes életet élni. Megbecsülve, emberszámba véve.

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne

A világ leghumánusabb börtöne


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!