Rosszul sikerült és ijesztő húsvéti nyuszi jelmezek

Azt gondolnák, hogy egy nyuszijelmez csak aranyos lehet, amit a gyerekek imádnak, azonban a következő képeken láthatjuk, hogy ez nem mindig van így és a gyerekeknek szánt Húsvéti kedveskedés sokszor nem túl jól sül el. Hihetetlenül furcsán sikeredett és egészen ijesztő húsvéti nyuszi jelmezek következnek. Nem csoda, hogy néhány jelmezes láttán a gyereke...

Két év után újraindították a nagy hadronütköztetőt

A mintegy két évig tartó leállás után vasárnap újraindították az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC), amelynek jelentősen megnövelt teljesítményétől a Genfben működő intézet munkatársai azt várják, hogy új távlatokat nyit a fizikában. A CERN honlapja szerint a protonütköztetések júniusban kezdődhetnek meg. A hadronü...

Torz arcú kisbárány született egy dagesztáni farmon

Különös kinézetű kisbárány született az Oroszországi Föderációhoz tartozó Dagesztánban. A bárány Blasius Lavrentiev farmján jött a világra. „Elég kemény telünk volt, úgyhogy örültem, amikor észrevettem, hogy az anya vemhes. Arra gondoltam, hogy eladom majd az újszülött bárányt, mert nagyon jól jönne egy kis pénz. Amikor kimentem megnézni, hogy minden re...

Lefilmezték, ahogy villám csapott két repülőgépbe

A YouTube-ra töltötte fel a seattlei repülőtéren készített felvételét egy filmes. A videóban azt láthatjuk, hogy két leszálló repülőgépet is villámcsapás ér. Az felvétel készítője a videóhoz közölt leírásban azt írta, hogy csak villámokat ment filmezni, aztán két repülőt is elkapott, amelybe villám csapott, miközben északról érkezve leszálláshoz készülő...

Lencsevégre kapták egy csillag születését

Egy csillag születését kapta lencsevégre egy nemzetközi kutatócsoport, amely az Új-Mexikóban működő, nagy rádiótávcső-rendszer, a VLA segítségével 18 év különbséggel készített két felvételt hasonlított össze. A kutatásról a Science legújabb számában jelent meg tanulmány. A Földtől 4200 fényévnyire lévő W75N(B)-VLA2 jelű csillagról, amely 300-szor fényes...

17. századi tevecsontvázat találtak Ausztriában

Egy 17. századi teve, egy dromedár és egy kétpúpú teve keverékének komplett csontvázát találták meg kutatók az ausztriai Tullnban egy bevásárlóközpont építése közben. A lelet egyedülálló, mert bár tevecsontok szerte Európában előkerültek a római időkig visszamenőleg, Közép-Európában még nem találtak egészében és ilyen jó állapotban fennmaradt tevecsontv...