Kisarjadtak egy ötezer éves kínai ciprusfa világűrben járt magjai
Kisarjadtak egy ötezer éves kínai ciprusfának a magjai, amelyeket tavaly kínai űrhajósok magukkal vittek a világűrbe. Május végére 28 mag hajtott ki, mostanra a sarjak három-öt centiméterre nőttek - közölte Csao Hszia, a ritka fák szaporítóanyagának kutatásával foglalkozó kínai csoport illetékese. A több mint 20 méter magas ciprusfa a Shanszhi tartomány...
Először született tigris Debrecenben
Először született tigris a Debreceni Állatkertben, a most már héthetes hím kölyköt kedden mutatták be a sajtónak és a közönségnek. Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója elmondta, hogy a debreceni állatkertben 1973 óta tartanak tigriseket, és több mint 6 év előkészítő munkájának eredményeként gyarapodott végre - az Európai Fajmegmentő Program (EAZ...
Az ENSZ 193 tagországa cselekvést sürget az óceánok és tengerek védelmében
Az ENSZ 193 tagországa cselekvést sürget az óceánok és tengerek védelmében a világszervezet New York-i székhelyén öt napon át tartó konferencia záró felhívásában. A nemzetközi óceánkonferencia az ENSZ első ilyen jellegű nemzetközi tanácskozása volt. A tanácskozás résztvevői elsődleges célul tűzték ki, hogy felhívják a figyelmet a világtengerek veszélyez...
Betiltott könyvekből épült műalkotás egy német város főterén
Betiltott könyvekből épült műalkotás az 1955 óta ötévente Kasselben megrendezett, rangos Documenta kortárs művészeti találkozó keretében. A Könyvek Parthenónja című monumentális művészeti installáció, melyet a világ sok tájáról érkezett, betiltott könyvek borítanak, a cenzúra ellen tiltakozik. Marta Minujin argentin képzőművésznek a közép-németországi v...
Jelentős azték templomot és egy rituális labdajáték helyszínét tárták fel Mexikóban
Egy újabb jelentős azték templom és egy labdajátékpálya maradványait tárták fel az egykori azték főváros, Tenochtitlán helyén épült Mexikóvárosban a gyarmati korból származó katolikus katedrális mögött, egy, az 1950-es években emelt szálloda területén, a Zocalo óvárosi főtér közvetlen közelében. Régészek szerint a templom, amelynek megmaradt falain még ...
Ritka madárvendég költözött a hortobágyi Halastóba
Március 30. óta egy immatur (még nem öreg tollazatú) rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus) tartózkodik a Hortobágy-Halastó északi részén. Ennek a madárfajnak Magyarország területén jó ideje nincsen fészkelése, az 1870-es évek óta kipusztult hazánkból. A természetes költőállományai hozzánk legközelebb Romániában, a Duna-deltában vannak.
A gödények...