Magyarországra érkezik Cesar Millan, a csodálatos kutyadoki

Világkörüli turnéja keretében Magyarországra is ellátogat Cesar Millan, a kutyák viselkedését 25 éve vizsgáló szakember, aki december 19-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel egy élő show keretében. Az amerikai szakember több mint 25 éves tapasztalatával mára az egyik legismertebb kutya-viselkedési és rehabilitációs szakértővé vált, számos könyve jelent meg, amelyek közül több is felkerült a New York Times bestseller listájára – olvasható a szervezők közleményében.

Kutyadoki

A szakértő nemzetközi ismertségét A csodálatos kutyadoki című, kilenc évadon keresztül futó televíziós sorozat alapozta meg, amelyben agresszív, félénk, megrögzött vagy lusta kutyák százainak rehabilitálása mellett azokat a családokat is oktatta, amelyek helytelen viselkedésükkel maguk is hozzájárultak kutyáik nevelhetetlenségéhez. A sorozatot 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben Emmy-díjra jelölték a kiemelkedő valóságshow kategóriában.

A Budapesten is látható előadásában az élő kutyabemutatót, hétköznapi szituációkat felelevenítő vidám vetítések és élő kutyaoktatás is színesíti. Cesar Millan több mint 30 országban lépett már fel szórakoztató és oktató előadásával a kisebb színházaktól a több ezres arénákig, csak az elmúlt évben több mint 600 ezer ember látta műsorát Ausztráliától Új-Zélandon és Kanadán át az Egyesült Államokig, de járt Dél-Amerika számos országában, valamint Szingapúrban, Indonéziában, Hongkongban és számos európai országban is.

Kutyadoki

Kutyadoki

Kutyadoki

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!