Köszöntsük idén az édesapákat is!

Az anyák napját magától értetődően ünnepeljük minden évben, az apákra ugyanakkor méltatlanul kevés figyelem jut. Szerencsére egyre több családban emlékeznek meg az apukákról a  számukra kijelölt napon, attól azonban még messze vagyunk, hogy apák napján is óvodai, iskolai ünnepségek legyenek, és általánosan elterjedt legyen az apukák köszöntése. Az apák napja pedig létezik, és ha te is úgy érzed, hogy apukád vagy a gyermeked apja megérdemelne néhány kedves szót ezen a napon, itt az alkalom, hogy bevezesd a családodban ezt a szokást, ha eddig még nem tetted.

Fotó forrása: Pexels

De mikor is van apák napja?

Apák napját Magyarországon június harmadik vasárnapján ünnepeljük, ami azt jelenti, hogy idén, 2023-ban, június 18-ára esik ez a jeles alkalom. Érdekesség, hogy apák napja a huszadik század eleje óta létezik, mégsem tudott az anyák napjához hasonlóan igazán elterjedni.

Ennek talán egyik oka, hogy szerte a világon különböző időpontokban ünneplik meg, nincs egy egységes nap erre az alkalomra. A katolikus egyház például az apák napját március 19-én, azaz Szent József napján tartja. A legtöbb országban ugyanakkor nem egyházi, hanem világi ünnepként tartják számon.

Hogyan ünnepeljük az apák napját?

Ahogy említettük, sajnos az apák napja kevésbé van jelen a köztudatban, mint az anyák napja. Szerencsére azonban manapság egyre több családban szokás felköszönteni az apákat is.

E tekintetben ugyanúgy működik az ünnep, mint az anyák napján: köszöntés, és egy apró ajándékkal kedveskedés jár az apukáknak.

De mi legyen az apró ajándék? Az anyukákkal viszonylag könnyű dolguk van; általában a nőknek virágot ajándékozunk ezekre az alkalmakra, egy-egy csoki, emléktárgy tökéletes apróság, amivel ki tudjuk fejezni, hogy gondoltunk az édesanyánkra. A férfiaknak viszont nem igazán szoktunk virágot ajándékozni, így jogosan merül fel a kérdés, hogy mit érdemes vásárolni apák napja alkalmából.

Mivel lepjük meg apát?

  • Amennyiben valami apróságot szeretnénk, a csoki, apuka kedvenc édessége akár megfelelő lehet. Ha azonban valami maradandóbbal állnánk elő, akkor egy picit nehezebb dolgunk van.
  • A férfiaknak általában véve nehezebb ajándékot venni, mint a nőknek, hiszen kevésbé lehet őket elbűvölni mindenféle aprósággal. Ha azonban a szeretett gyermektől kapják, akkor az apukák is odáig vannak a legkisebb emléktárgyakért is.
  • Jó ötlet lehet például egy szép keretbe tett kép egy apás emlékről, amire mindketten szívesen emlékeztek vissza.
  • Egy apák számára készített kulcstartó is kedves gesztus, ráadásul ezt minden nap magánál hordhatja az apukád.
  • Ha nem idegenkedik az ékszerektől, akkor akár egy bőr karkötő is jó választás lehet apák napjára. Ez férfias, nem zavaró, illetve egyedivé tehető gravírozott üzenetekkel. Apa-fia, vagy apa-lánya karkötőt is választhatsz, abszolút egyedi, titeket összekötő ajándék gyanánt az édesapádnak, amivel minden gyermek meglepheti az apukáját. Ha az apukád egyébként nem is egy ékszeres típus, egy ilyen karkötőt garantáltan viselni fog, így minden nap emlékezteti majd arra, hogy a gyermekének milyen sokat jelent.
  • Ha még kicsi a gyerkőc, egy kedves rajz is tökéltes ajándék lehet apának, apáról – a legkeményebb férfiszívet is meglágyítja egy ilyen mestermű!

Idén még van idő: készülj fel az apák napjára, és lepd meg apukádat vagy a gyermekeid apját!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!