Jégkori ősbölény maradványait találták meg Szegeden

Jégkori ősbölény maradványaira bukkantak Szegeden a lézerközpont alapozási munkája során, a hozzávetőleg százezer éves csontokat egy markológép fordította ki a földből, 8-8,5 méteres mélységben. Sümegi Pál, a Szegedi Tudományegyetem földtani és őslénytani tanszékének vezetője elmondta, ez az egyik első alkalom, hogy ősbölény maradványaira bukkantak az Alföldön. A leleteket, szarv- és koponyatöredékeket és csigolyacsontokat, dunai hordalékban, homokkőzet és agyagréteg határán találták meg. A folyó feltehetően egy elpusztult állat tetemét sodorhatta a mai Öthalom környékére – közölte a szakember. Sümegi Pál a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: ezen a részen, Öthalomnál folyt össze a Duna a Tiszával 100 ezer éve, a folyók hordalékából került elő a ritka ősbölénylelet.

Jégkori õsbölény maradványait találták meg SzegedenAz ősbölény szarv- és koponyatöredéke. MTI fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Öthalom már 1879 óta ismert régészeti lelőhely. A nagy árvíz után Szeged feltöltéséhez innen bányászták a homokot. Több föltárás is folyt itt, többek között Móra Ferenc is dolgozott a környéken, majd az Alföld első paleolit lelőhelyét is Öthalomnál tárták föl – tudatta a professzor. A 350-400 kilogrammos tömegű ősbölény nagyjából 700 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és az európai, valamint az amerikai bölény ősének tekinthető. A megtalált csontok egy kisebb példányéi voltak – mondta Sümegi Pál.

Varga SándorVarga Sándor, a Móra Ferenc Múzeum régésze egy jégkori ősbölény csigolyáját mutatja. MTI fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!