Ilyen, amikor egy fekete lyuk elnyel egy csillagot

Látványos animációt készített a NASA, hogy bemutassa, miként nyel el egy fekete lyuk egy csillagot, illetve, hogy mi történik utána. A videót a 290 millió fényévre lévő PGC 043234 galaxisban megfigyelt esemény alapján készítették el, ahol is egy fekete lyuk bekebelezett egy túl közel „merészkedő” csillagot. Egy nemzetközi kutatócsoport, a Johns Hopkins Egyetem tudósainak vezetésével volt szemtanúja annak, hogy az ASASSN-14li nevű fekete lyuk elnyeli a csillagot, és ezután egy nagy lobbanással anyagot bocsát ki magából. A csillag körülbelül akkora volt mint a Nap, a Phys.org beszámolója szerint.

„Nagyon ritkák az ilyen események. Ez volt első eset, hogy minden részletet láttunk. Hónapokon át követtük a fejleményeket” – mondta Sjoert van Velzem a kutatócsoport egyik tagja. A jelenséget a teljes égboltra kiterjedő automata szupernóva kereső projekt (ASAS-SN) során fedeztek fel 2014. novemberében.

Fekete lyuk

Fekete lyuk

A csillagrendszerek többségének középpontjában van fekete lyuk, amelynek a tömege a Naphoz hasonló csillagok millióinak, sőt milliárdjainak tömegét is elérheti. Ezek a szupermasszív fekete lyukak a mágneses mezőjükben foglyul ejthetik a csillagokat, amelyeket elpusztít az árapályhatás. A csillagnak a fekete lyukhoz közelebb eső része ugyanis nagyobb gravitációs erőnek van kitéve, mint a távolabbi oldala. A csillag nyúlni kezd, majd szétesik. A roncsok nem zuhannak be azonnal a fekete lyukba. Mielőtt elnyelné őket a fekete lyuk, nagy sebességgel spirális pályán haladnak a falánk képződmény körül, erős sugárzást kibocsátva. A folyamat eredményeként keletkező sugárzásokat már a távoli galaxisokban is megfigyelték.

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!