Humanoid robot debütál karmesterként egy olasz zenekar élén

Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd. A svájci fejlesztésű YuMi nevű robot gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek – mondta el Andrea Colombini, a pisai Verdi Színház igazgatója, ahol a koncertet megrendezik. YuMi, a svájci ABB vállalat robotja szeptember 12-én vezényli majd a Luccai Filharmonikusokat. A koncertet a Pisában megrendezett első Nemzetközi Robotikai Fesztivál zárógálájaként tartják meg. Az esemény egyik védnöke az ARPA alapítvány, amelynek tiszteletbeli elnöke Andrea Bocelli – ismertette a The Daily Telegraph online kiadása.

Forrás: Andrea Colombini/Facebook

A világhírű tenor Verdi Rigolettójából a La donna mobile című áriát énekli majd YuMi vezényletével. Maria Luigia Borsis pedig Puccini Gianni Schicchi című operájából az O mio babbino caro című áriát adja elő a robotkarmester közreműködésével. A debütáló karmesterrobot egy Mascagni-darabot is vezényel az estén. A robotkarmester fellépését Colombini “hihetetlen előrelépésként” értékelte a humanoid robotok mozdulatainak fejlődésében. “YuMiból igazi segítőtárs lehet” – fűzte hozzá. Korábban egyszer, 2008-ban fordult elő, hogy egy humanoid (ASIMO) zenekart vezényelt, de akkor a robot szinte kizárólag csak a jobb karját használta a dirigáláshoz.

Colombini megjegyezte, hogy a technológia fejlődése rendkívüli lehetőségeket kínál a robotok gesztusainak és kifejezésmódjának finomodásában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olyan robotok, mint YuMi azért nem szorítják majd le az igazi karmestereket a pódiumokról. “A robot használni tudja a karjait, ám a lélek, a szellem örökké az emberé marad” – mondta Colombini.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!