Természet

Egy 315 milliárd tonnás jéghegy szakadt le az Antarktiszról

Egy 315 milliárd tonnás darab tört le az antarktiszi Amery parti jégmezőről, a jéghegy 1580 négyzetkilométeres. Több mint ötven éve nem szakadt le ekkora darab az Ameryről, utoljára az 1960-as évek elején született nagyobb jéghegye, az 9 ezer négyzetkilométeres volt. A most letört darabot nagysága miatt folyamatosan monitorozni kell, mert a későbbie...

Nem fenyegetik az erdőtüzek az Amazonas legmagasabb fáját

Az Amazonas-medence közelmúltban felfedezett legmagasabb, 88 méteres fáját nem fenyegetik a térségben pusztító erdőtüzek – derült ki brazil és brit kutatók tanulmányából. A Dinizia excelsa fajba tartozó példány több másik nagyra nőtt társával együtt magasodik az észak-brazíliai Pará és Amapá államok határán. Az amapái tudományos és technológiai h...

Egy nap alatt 220 millió fát ültettek Indiában

Több mint egymillió indiai 22 millió fát ültetett az észak-indiai Uttar Pradesben a klímaváltozás ellen hirdetett kormányzati kampány keretében, amelynek célja élhetőbbé tenni az ország legnépesebb államát. Bivhas Randzsán, az indiai erdészeti hatóság szóvivője szerint mások mellett diákok, képviselők, kormányzati tisztségviselők is részt vettek ...

Ausztriában fedezték fel Európa legöregebb, 546 éves bükkfáját

Egy olasz kutatócsoport rábukkant Európa legöregebb, 546 éves bükkfájára Ausztriában. A bükkfamatuzsálem a Kalkalpen Nemzeti Parkban áll. A park közleménye szerint az Alfredo Di Filippo által vezetett olasz kutatócsoport a fa évgyűrűinek vizsgálatával, dendrokronológiával állapította meg, hogy a bükkfa eredete 1474-ig vezethető vissza. A fa csakn...

Több mint 10 milliárd tonna jég olvadt el egyetlen nap alatt Grönlandon

Tetőzött a július végi hőhullám okozta fokozott jégolvadás Grönlandon, ahol most mérték az egyetlen nap alatt bekövetkezett legnagyobb, 12,5 milliárd tonna felszíni jégveszteséget - közölte a dán északi-sarkvidéki kutatóintézetek adatait ismertető Polar Portal. A grönlandi jégtakaró erős olvadásáért ugyanaz az Észak-Afrika felől észak felé haladó forró ...

Hogyan lassíthatják felturbózott növények a klímaváltozást?

A növények elbűvölő gépezetek – évmilliók óta megkötik a légköri szén-dioxidot, a föld alatt tárolják, kulcsfontosságú módon szabályozzák a föld klímáját. Joanne Chory növénygenetikus azon dolgozik, hogy ezt a különleges képességüket kiaknázza: munkatársaival a Salk Plant Molecular and Cellular Biology Laboratóriumban olyan növényeket fejlesztenek, me...

Emléktáblát kap a gleccser, amely elsőként tűnt el a klímaváltozás miatt Izlandon

Emléktáblát emelnek az első gleccsernek, amelyik a klímaváltozás miatt elsőként tűnt el Izlandon, a plakettet augusztusban leplezik le kutatók. Az Okjökull az ország négyszáz gleccserének egyike volt, száz éve még 15 négyzetkilométernyi területet foglalt el Izland nyugati részének hegyvidéki területein, vastagsága 50 méteres volt. Mára azonban alig egy ...

Kizárólag természetes alapanyagokból készült, ehető edényeket fejlesztenek orosz kutatók

A Szamarai Állami Műszaki Egyetem biotechnológusai ehető élelemből előállított edények fejlesztését kezdték meg, amelynek segítségével csökkenteni lehetne a hagyományos műanyag csomagolásból keletkező hulladék mennyiségét. Az általuk elállított termék kizárólag természetes alapanyagokból készült, nincs benne semmilyen tartósítószer vagy festékanyag és m...

Hatalmas bálnákkal figyelmeztet a pusztító műanyagszennyezésre a Greenpeace Budapesten

Műanyag hulladékokból kiemelkedő óriási bálnákkal hívja fel a figyelmet a Greenpeace a műanyagszennyezésre Budapesten. A két napos akcióra a műanyagmentes július keretében kerül sor, mely jó alkalom arra, hogy egyénileg is nemet mondjunk az egyszer használatos műanyagokra. A műanyagszemét-tengerből kiemelkedő, három és hat méter magas bálnákat ábrázoló...

Laboratóriumban nevelt korallokat telepítenek a Nagy-korallzátony térségébe

Laboratóriumban nevelt korallok telepítését kezdték meg a kutatók az ausztrál Nagy-korallzátony térségében, amely súlyos károkat szenvedett az elmúlt évek tömeges korallfehéredései miatt. Az Ausztrália északkeleti partjainál 2300 kilométer hosszan elnyúló zátony északi részét az óceánvíz melegedése miatt 2016-ban, valamint 2017-ben is tömeges korallfehé...

AJÁNLÓ

success strategies kelly clarkson roadmap to effective weight loss in 2024 dr oz on ozempic evaluating kelly clarkson weight loss dr oz diet kelly clarkson approach to weight loss kelly clarkson weight loss regimen unveiled by dr oz the magic of ozempic and keto gummies kelly clarkson keto gummies dr oz negative reviews bad complaints side effects kelly clarkson weight loss gummies dr oz analyzes side effects and solutions dr oz rapid weight loss plan warning dr oz weight loss dr oz weight loss pills dr oz rapid weight loss plan warning dr oz weight loss dr oz weight loss pills kelly clarkson weight loss keto gummies dr oz overview of side effect resolutions kelly clarkson weight loss keto gummies dr oz overview of side effect resolutions weight loss exposing apple cider gummies kelly clarkson s truth dr oz on ozempic evaluating kelly clarkson weight loss