Hírek

Több mint 400 ezer dollárért kelt el egy mesterséges intelligencia által készített alkotás

Négyszázharminckétezer dollárért kelt el egy számítógépes algoritmus által készített kép a Chirstie’s aukciósház New York-i árverésén. Ez volt az első mesterséges intelligencia által készített műalkotás, amelyet aukciósház árverésre vitt. A kép árát hétezer-tízezer euróra becsülték az aukciósház szakértői. Öt licitáló egy perc alatt a magasba röpítette ...

A stressz és az álmatlanság kulcsrendszerét fedezték fel az agyban az MTA kutatói

A stressz és az álmatlanság kulcsrendszerét fedezték fel az agyban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói, eredményük utat nyithat az alvászavarok kezelése és radikálisan új típusú altatók fejlesztése felé. Acsády László, Mátyás Ferenc és munkatársaik (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, illetve MTA Természettudományi Kutatóközpont) egy olya...

Erős földrengés rázta meg a görögországi Zakinthosz szigetét

Erős, a legfrissebb adatok szerint közel 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zakinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk – írja az MTI az amerikai földtani intézet (USGS) jelentése alapján. Szeizmológosuk szerint nincs veszélye szökőárnak. Beszámolók szerint a 6,8...

Régészeti kincsek kerültek elő a megapadt Dunából

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei az érdi Duna-parton: a leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba. Egy hobbirégész kereste meg azzal a múzeumot, hogy az érdi Duna-szakaszon, a folyómeder időlegesen kiszáradt részéb...

A világ legrégebbi, épségben megőrződött hajóroncsát találták meg a Fekete-tenger mélyén

A világ legrégebbi, teljes épségben maradt elsüllyedt hajóját találták meg a Fekete-tenger mélyén, Bulgária partjainál brit és bolgár kutatók. A 2400 éves görög kereskedelmi hajó 2 ezer méteres mélységben fekszik a tenger fenekén, oxigénhiányos vízben, ahol akár évezredekig megőrződnek a szerves anyagok. "Az oldalán fekvő hajónak megvan az árboca...

A pécsi havi-hegyi mandulafa nyerte el idén az Év Fája címet

A pécsi havi-hegyi mandulafa nyerte el idén az Év Fája címet - közölte a kezdeményezést 2010-ben életre hívó Ökotárs Alapítvány. Az online szavazáson győztes pécsi mandula egy csavarodott törzsű, több mint 100 éves fa, ami a Havi-hegy csúcsán álló, pécsi Havas Boldogasszony-templomnál fogadja az érkezőket. A templomot az 1690-91 évi pestisjárvány...

A világ egyik legritkább ásványára bukkantak egy ausztráliai meteoritkráterben

A világ egyik legritkább ásványára, reiditre bukkantak egy 300 millió éves meteoritkráterben Nyugat-Ausztráliában. Ez az első alkalom, hogy reiditet találtak Ausztráliában és mindössze a hatodik eset, hogy ilyen ásványra bukkantak a történelem során. Aaron Cavosie, a Curtin Egyetem kutatója szerint a reidit olyan kicsi, hogy nem lehet egyszerűen megkere...

Rekord alacsony a vízállás a Dunán

Rekord alacsony a vízállás a Dunán, Budapestnél 71 éves rekord dőlt meg - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Az augusztus óta tartó csapadékszegény időjárás miatt a Duna vízállása a magyarországi szakaszon ismét az eddig mért legkisebb értékek közelében vagy alatta alakul a vízmércéken. Kedden délelőtt 10 órakor Budapestnél 49 centi...

A klímaváltozás megnégyszerezte a katasztrófák számát

A globális felmelegedés hatására az 1970-es évek óta megnégyszereződtek a klímával összefüggő katasztrófák a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) szerint. Az 1970-es években a segélyszervezetnek évente 80-100, időjárással összefüggő katasztrófával kellett foglalkoznia, az elmúlt évben azonban már 400 ilyen eset volt – ...

A mohácsi csata által érintett település maradványait találták meg

Megtalálták az 1526-os mohácsi csata által érintett, Brodarics István (II. Lajos király kancellárja) krónikájában Földvár néven említett település maradványait Majs keleti határában a pécsi Janus Pannonius Múzeum régészei. Az ütközet kutatásának egyik alapvető problémája, hogy a történeti források szemtanúk beszámolóin alapulnak, így azok nem adnak tel...

AJÁNLÓ