Bronzkori és Árpád-kori leleteket találtak a régészek Baja határában

Bronzkori telepnyomokat, valamint Árpád-kori bogrács- és fazéktöredékeket, egy kemence omladékait és egy sírt is találták a régészek egy Baja határában zajló építkezésen – mondta el Keszthelyi Orsolya ásatásvezető régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa.

A környék már a hetvenes évek óta régészeti lelőhelynek tekinthető, az akkori feltárás során ugyanis a régészek egy avar kori temető maradványaira leltek. A mostani területen, Baja határában, az 51-es számú főút mellett zajló építkezésen, december óta dolgoznak a szakemberek.

Forrás: baja.hu

A régészeti megfigyelés munkálatai során egy kemence omladéka mellett egy bogrács- és fazéktöredékeket rejtő Árpád-kori hulladékgödör került elő. A terület nyugati részén őskori telepnyomokra: gödrökre és árkokra bukkantak, amelyben szintén edénytöredékeket találtak.

A leletek egy néhai település nyomaira utalnak, vagyis feltehetően már az őskorban is éltek az egykor vízfolyásos, mocsaras területen, illetve a löszös, homokos dombháton. Baja területéről egyébként már korábban is kerültek elő az őskorból származó leletek, így a most megtalált maradványok is adatokkal szolgálnak a kor történetének pontosabb megismeréséhez.

Forrás: baja.hu

A terület keleti-északkeleti részén egy sírt és benne egy szinte teljes emberi csontvázat is találtak a régészek. Az elhunyt mellé azonban nem helyeztek el használati tárgyakat, nem találtak edényeket, fegyvereket, sem viseleti elemeket és ékszereket sem, ezért nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen korszakból is származhat. A nyugat-keleti tájolás azonban a kora Árpád-korra és a bronzkori halomsíros kultúrára volt jellemző – mondta el az ásatásvezető régész. A leleteket később a kecskeméti múzeumban restaurálják, majd a bajai Türr István Múzeumba kerülnek.

Forrás: baja.hu
Forrás: baja.hu

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!