Bemutatták a világ legnagyobb repülőgépét

Egy éve még csak a háromnegyede volt kész a világ legnagyobb repülőgépének, most azonban teljesen elkészült a Stratolaunch.

Fotó: Stratolaunch Systems

Először gördült ki a hangárból az a furcsa kinézetű ikertörzsű repülőgép, amelynek a legnagyobb a szárnyfesztávolsága a világon. Feladata az lesz, hogy műholdakat állítson alacsony Föld körüli pályára.

A repülőgép szárnyainak fesztávolsága több mint 117 méter, az óriásgép repülését pedig hat Boeing 747-hajtómű teszi lehetővé. A gép tömege több mint 226 ezer kilogramm, maximális felszállási tömege pedig 590 tonna.

Leszálláskor 28 kerékkel ér földet a futómű

A tervek szerint hamarosan megkezdik a földi, majd a légi teszteket és a gép első repülése és forgalomba állása 2019-ben várható. A repülőgép levegőbéli rakétakilövő állomásként működik majd, mert a jelenlegi módszerrel a rakéták űrbe juttatása óriás üzemanyag-mennyiséget igényel. A Stratolaunch használatával a rakéta már eleve a levegőből indulna, így csökkentve a költségeket, amivel a műholdak Föld körüli pályára állítása gyorsabbá válik.

Nagy előnye még, hogy a mostohább időjárási körülmények között sem kell a műholdak felbocsátását elhalasztani.

Fotó: Stratolaunch Systems
Fotó: Stratolaunch Systems

A hasznos terhet a légi jármű szárnyközépre függesztve emeli fel.

Fotó: Stratolaunch Systems
Fotó: Stratolaunch Systems
Fotó: Stratolaunch Systems

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!