A rétek élővilága – csodálatos miniatűr ökoszisztéma

A rét is életközösség, akárcsak az erdő, csupán más növények lakják. A rétek élővilága több fényhez jut, azonban a szél erősebben fúj, a növények nem nőnek olyan magasra, mint az erdők fái. Természetes rétek mint a nyirkos rétek, sós rétek, száraz gyepek vagy havasi kaszálók már csak kevés helyen maradtak fenn eredeti állapotukban. A mesterséges és természetes rétek közös vonása, hogy csak gyéren, szétszórtan álló fák és cserjék találhatók rajtuk; uralkodó növényei a füvek és más lágyszárúak.

Rétek élővilága

A rétek nagyon sok élőlénynek adnak otthont, a fűfélék mellett rengeteg rovar, hüllő, béka, madár és emlős él itt. A nyári rétek el sem képzelhetők a tücskök ciripelése, a pillangók és katicabogarak röpködése nélkül. A rétek fontosak az ember számára is, főleg az állattenyésztésben. Helyenként legelőként hasznosítják, néhol kaszálóként.

Rétek élővilága

A réteknek is vannak szintjei. Itt azonban nem a fáké a főszerep, hanem a fűféléké. Néhány növény egészen magasra nő, néha embermagasságúra. Ezek a szálfüvek. A többi inkább a talaj közelében marad. Itt élnek az aljfüvek. Emellett még a talajszint is megtalálható, ahonnan ezek a növények táplálkoznak.

Most a rétek aprócska élőlényeit csodálhatjuk meg Vadim Trunov lélegzetelállító fotóin keresztül.

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Rétek élővilága

Minden réten miniatűr ökoszisztéma működik: egy saját kis világ tele hernyókkal, pókokkal és hüllőkkel.

Ha érdekel a rétek élővilága, akkor nézd a Viasat Nature Európa Bolygó című műsorát vasárnap 17.20-kor, mert a lebilincselő képsoroknak és a rengeteg új információnak köszönhetően hihetetlen közelségbe hozza ezeket a csodálatos állatokat.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!