A máltai Popeye-falu

Málta északnyugati részén található Mellieha, mely a mai napig megőrizte az egykori kis halászfalu báját. Mellieha közelében található az egyedülálló filmes látványosság, a Popeye falu. Ha valaki Máltán nyaral érdemes ellátogatnia a tengerpart szélén található díszletfaluba. Ez a falu a Popeye című filmhez készült díszletfalu, mely az 1980-as, Robin Williams címszereplésével forgatott film helyszínéül szolgált. Kunyhói kanadai és holland faanyagból épültek 1979-ben, melyek felépítéséhez nyolc tonna faanyagot és kétezer gallon festéket használtak fel.

Popeye falu

Popeye falu

Bár a tervben az volt, hogy a forgatás után elbontják a díszletet, valami okból kifolyólag mégsem tettek így, a máltaiak és az arra járó turisták nagy örömére. Azóta is ez Málta egyik legnépszerűbb látnivalója, ahol egy vidámpark is várja a látogatókat. Különböző programokkal egybekötött kirándulást tehetünk a kis kunyhók között. Filmvetítések, valamint a gyerekeknek animációk vetítése teszi még színesebbé, izgalmasabbá a látogatást. Az öbölben akár csónakázni is lehet. A tenger felől csodaszép látványt nyújt a kis falu. A máltaiak annyira megszerették ezt a kis mesés helyet, hogy amikor ott kétszer is tűzvész pusztított, a helyiek gondolkodás nélkül építették újra a kis díszletfalut.

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu

Popeye falu


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!