Üveggé olvasztotta az ókori áldozat agyát a Vezúv kitörésekor keletkezett hatalmas hő

Üveggé olvasztotta a megégett áldozat agyát a Vezúv 79-ben történt kitörésekor keletkezett hatalmas hő – állapították meg olasz antropológusok, akik először bizonyították a vulkánkitörés nyomán végbement jelenséget.A Vezúv 79-ben történt kitörésekor a közeli Pompeii és a szomszédos Herculaneum lakói szint azonnal meghaltak a forró lávában, amely néhány óra alatt mintegy 20 kilométernyi területet borított be a vulkántól.

A régészek ritkán találnak emberi agyszöveteket feltárásaikon, de ha mégis, akkor az általában sima és szappanos állagú – írták a nápolyi Federico II Egyetem kutatói a New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A tanulmányban megvizsgált áldozat, egy fa ágyon feküdt férfi maradványait, Herculaneumban tárták fel az 1960-as években. A férfi a feltételezések szerint a Collegium Augustalium kultikus hely gondnoka lehetett. A Pier Paolo Petrono törvényszéki antropológus vezette kutatócsoport megállapította, hogy az áldozat koponyájának maradványaiban talált agyszövetek megüvegesedtek, azaz a hatalmas hő hatására elégett szövetek üveggé olvadtak. A közelben talált, szénné égett fa vizsgálatából kiderült, hogy maximum 520 Celsius-fok hő keletkezett a vulkánkitörésből.

Foto: THE NEW ENGLAND JOURNAL OF MEDICINE/DR PIER PAOLO The black, shiny fragments are believed to be the glassy remains…

Közzétette: Pagina 100 – 2020. január 24., péntek

 

„Ez az jelenti, hogy a szélsőségesen sugárzó hő képes volt meggyújtani a testzsírt és a lágyszöveteket elpárologtatni” – olvasható a tanulmányban.

A hatalmas hőt a hőmérséklet gyors csökkenése követte, ami az agyszöveteket üveggé olvasztotta. A kutatók szerint az áldozat mellcsontjaiban talált megszilárdult szivacsos anyag szintén egyedülálló a más régészeti lelőhelyeken találtakhoz viszonyítva és hasonlít olyan közelmúltbeli történelmi események áldozatainak maradványaihoz, mint a második világháborús drezdai és hamburgi szőnyegbombázás.

„Ez az első alkalom, hogy üveggé olvasztott emberi agymaradványokat fedeztek fel, amely egy vulkánkitörés okozta hő eredménye” – mondták a Herculaneum régészeti lelőhely illetékesei.

Forrás: Andrea Schaffer/flickr/Wikimedia Commons
Forrás: Wikimedia Commons/Lancevortex

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!