Több mint 3 milliárd dollárt adományozott jótékony célra Warren Buffett amerikai befektető

Nagyjából 3,17 milliárd dollárt (856 milliárd forint) adományozott jótékony célra Warren Buffett amerikai befektető, akinek eltökélt célja, hogy vagyona döntő részét karitatív célokra ajánlja fel. A 86 éves üzletember Berkshire Hathaway befektetési holdingja értékpapírjaiból – 18,63 millió úgynevezett b-kategóriás részvényt – adományozott hétfőn öt közhasznú alapítványnak, amelyeket immár tizenkét éve támogat. A mostani – egyben az eddigi legnagyobb – felajánlást is beleszámítva, Buffett körülbelül 27,54 milliárd dollárral támogatta a szervezetek munkáját 2006 óta.

Fotó: flickr/Fortune Live Media

Az említett összegből nagyjából 21,9 milliárd dollár az oktatás és az egészségügy fejlesztésével, valamint a szegénység visszaszorításával foglalkozó Bill és Melinda Gates Alapítványhoz került, amely idén is a legnagyobb – hozzávetőlegesen 2,42 milliárd dollár értékű – részvénycsomagot kapta. Az adomány további része az üzletember három felnőtt gyerekének – Howard, Susan és Peter – alapítványaihoz, valamint a néhai első felesége, Susan Thompson Buffett nevét viselő saját alapítványához került.

Buffett minden évben eladományozza vagyona egy jelentős részét. A Forbes magazin szerint az amerikai befektető a hétfői felajánlást követően is a negyedik helyen szerepel a világ leggazdagabb embereinek listáján, Bill Gates, a Microsoft társalapítója (89,4 milliárd dollár), Jeff Bezos, az Amazon.com Inc alapítója (84,8 milliárd dollár) és a spanyol Amancio Ortega, az Inditex textilipari vállalat és a Zara divatárumárka alapítója (81,8 milliárd dollár) után. Buffett idei felajánlásának bejelentése előtt a magazin 76,3 milliárd dollárra becsülte az üzletember nettó vagyonát.

Warren Buffett és Bill Gates egy 2015-ös rendezvényen (Fotó: Wikimedia Commons/Jon Carrasco)


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!