Ötórás küzdelem után falta fel a krokodilt egy kígyó

Hatalmas kígyó támadt rá egy alig egyméteres fiatal krokodilra a Moondarra-tóban. A küzdelmet egész sor fotón örökítette meg a családjával a közelben piknikező Tiffany Corlis – tudósított a BBC hírportálja. Miután arra evező kenusoktól megtudta, mi folyik tőle pár méterre, Tiffany megragadta a fényképezőgépét, így még sikerült elkapnia azokat a pillanatokat, amikor a kígyó rátekeredik a krokodilra, hogy megfojtsa.

Krokodil és kígyó harca

“A harc a vízben kezdődött: a krokodil eleinte küzdött, megpróbálta a fejét a víz felett tartani. Aztán ahogy telt az idő, látszott már, ahogy mindkét állat gyengül. Egy ponton úgy tűnt, a krokodil megadta magát, a kígyó szorítása enyhült, egy pillanat szünet következett, majd a győztes nekiállt felfalni áldozatát. A fejével kezdte, és úgy negyed óra alatt nyelte le” – mesélte Corlis.

A lakoma után a győztes mozdulatlanul terült el a parton, ahol feltehetően még sokáig emésztette a termetes zsákmányt. A kígyó testén látszott, hogy gyomrában az egész krokodilt magába zárta: kivehető volt a háta és a lábai is. Egy másik szemtanú, Alyce Rosenthal szerint a két állat körülbelül öt órán át párbajozott életre-halálra. -írja az MTI.

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca

Krokodil és kígyó harca


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!