Megszökött a londoni állatkert egyik gorillája

Kiszökött elkerített területéről a londoni állatkert egyik gorillája csütörtök délután, az állatot néhány órával később altatólövedékkel ártalmatlanná tették és befogták – közölte a londoni rendőrség. A brit főváros központjában, a Regents parknál elterülő állatkert illetékesei a londoni rendőrség segítségét kérték a főemlős kézre kerítésére.

gorilla-2Fotó: ZSL London Zoo/Facebook

Egy szemtanú a BBC rádiónak elmondta, hogy épp kávéztak az állatkert kávézójában, amikor a dolgozók közölték, hogy bezárják őket, és nem távozhatnak, mert egy gorilla megszökött otthonából. Percekkel később fegyveres rendőrök érkeztek, majd nem sokkal később engedélyezték a látogatóknak a távozást. Senkinek nem sérült meg az esetben. Az nem derült ki a híradásokból, hogy az állatkert területén találták-e meg a gorillát, vagy kiszökött az intézményből a környékbeli forgalmas, sűrűn lakott utcákra. Az állatkert honlapja szerint az intézményben hét gorilla él.

gorilla-3Fotó: ZSL London Zoo/Facebook

Májusban óriási felháborodást váltott ki, hogy a cincinnati állatkertben lelőttek egy ezüsthátú gorillát, mert egy négyéves kisfiú beesett a kifutója körüli vizesárokba. Az állatgondozók akkor döntöttek a gorilla lelövéséről, amikor az kivette a vizesárokból a kisfiút és néhány percig vonszolta. Az intézmény elismerte, hogy a 17 éves gorilla ugyan nem jelentett fenyegetést a gyermekre, de mivel izgatott állapotban volt, elpusztítása mellett döntöttek.

gorilla-5

Cikkajánló: Lelőttek egy állatkerti gorillát, miután beesett hozzá egy kisgyerek

BBC, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!