Két repülőgép katasztrófája az 1960-as New York-ban

1960 decemberében New YorkAblakmosók ragadtak 250 méter magasban a One World Trade Center oldalán. felett ütközött össze két utasszállító repülőMaho Beach - a tengerpart ahol repülők szállnak a strandolók feje fellett. gép, amik az ütközés következtében Brooklyn egy forgalmas utcájára zuhantak. A két utasszállító fedélzetén 128 fő  lelte halálát, míg a földÍgy nézhetett ki a kék Mars. ön további hat emberéletet követelt a katasztrófaA város, ami egy 7,9 erősségű földrengés óta érintetlen turista látványosság. . Abban az időben ez volt a leghalálosabb balesetAz életben tartó gépek lekapcsolása előtt tért vissza az életbe egy amerikai fiú. az amerikai polgári repülésSzokatlanul közel került egymáshoz egy fel- és egy leszálló repülő [videó]. történelmében. Az egyetlen túlélő a 11 éves Stephen Baltts volt, aki zuhanás közben repült ki az egyik gépből és egy vastagabb hórétegbe zuhant. Másnap reggel azonban ő is belehalt sérüléseibe.

Az 1960-as New York-i repülőgép katasztrófa

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!