Hetekig küzdöttek azért Pekingben, hogy a katonai parádé idejére eltűnjön a szmog

Kínában tényleg mindent megtettek azért, hogy a szeptember 3-i pekingi katonai parádé tökéletes legyen. A hatóságok intézkedési nyomán a várost szinte állandóan beborító sűrű szmog is eltűnt egy rövid időre. Azért, hogy ezt elérjék már augusztus közepétől korlátozták a gyárak működését és a forgalmat részlegesen leállították illetve átszervezték a városban és környékén. Az intézkedések 40 ezer építkezést és 12 ezer gyárat érintettek, aminek eredményeképpen hosszú idő után csodás kék égboltban gyönyörködhettek a pekingiek.

szmog-10

A több hétig tartó korlátozásoknak köszönhetően a parádé idején verőfényes napsütés, és kék égbolt várta a repülőket. A kínai közösség oldalakat pedig elárasztották a tiszta égre rácsodálkozó fotók. A csoda azonban nem tartott sokáig, hiszen a parádé után véget értek a korlátozások: az autók ismét elárasztották az utakat és a gyárak újra ontani kezdték magukból a füstöt. Három nappal a felvonulás után újra szmog borította be Pekinget.

Pekingi szmog

Pekingi szmog

Pekingi szmog

Pekingi szmog

Pekingi szmog

Pekingi szmog

Pekingi szmog

Pekingi szmog


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!