Hatból három gyereke albinizmussal született egy színes bőrű brazil nőnek

Hat gyerekéből három is albínó lett egy színes bőrű anyának. A 31 éves Rosemere Fernanda de Andrade Brazíliában, Recifében él családjával. A nő 9 éves fia, Kauan, valamint két lánya, a 14 éves Ruth és a 12 éves Estefani is melaninhiányosan született, a másik három gyermeke pedig ugyanolyan sötét bőrű, mint ő. Amikor a legidősebb lánya megszületett és a kezébe adták a kórházban, Rosemere azt hitte tévedésről van szó és összecserélték a kisbabáját egy másik csecsemővel. Ekkor az orvosok felvilágosították, hogy albínógént hordoz, ezért kislánya albinizmussal született. Ezt aztán még másik két gyerekére is továbbörökítette.

albinizmus

Albínó gyerekek

Rosemere attól fél, hogy a másik három gyereke, a 13 éves Joãó, az 5 éves Rebecca és a 2 éves Maria Alice is hordozza a hibás gént és nekik is albínó gyerekeik születhetnek. Mint mondta: “Természetesen az unokáimat is ugyanúgy elfogadnám és szeretném, mint a gyerekeimet, de nyilván nem kívánom nekik ezt a betegséget.” Rosemere azt is elmondta, hogy régebben nagyon dühítette ha megbámulták őket, de ma már fontosabbnak tartja, hogy minél több embert felvilágosítson az albinizmusról.

Albínó gyerekek

Albínó gyerekek

Albínó gyerekek


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!