Halálra etették a hívek egy bangladesi szentély 100 éves krokodilját

Halálra etették a hívek a Hazrat Khan Jahan Ali bangladesi szentély tavának százéves krokodilját. Az elhízott matuzsálemet hassal felfele lebegve találták meg a múlt héten a délnyugat-bangladesi szent tóban. Az állatot kecskékkel és csirkékkel etették a hívők, azt remélve, hogy a hüllőnek szánt ajándékok jó szerencsét hoznak számukra.

Halálra etették a 100 éves krokodilt

“Tisztában vagyunk a problémával, de nem tudjuk, miként kezeljük. A legenda szerint aki csillapítja a krokodilok éhségét, annak teljesül a szíve kívánsága” – mondta a szentély illetékese. Hozzátette, hogy régebben csak egy-egy csirkét hoztak, de a közelmúltban az emberek elkezdtek nagyobb ajándékokat, egyebek között kecskéket hozni, azt gondolva, hogy a nagyobb felajánlás nagyobb esélyt jelent a kívánságuk beteljesülésére. A helyiek szerint négy évvel ezelőtt még négy krokodil élt a szent medencében, ám a másik három példány is túletetés áldozata lett – olvasható a The Independent című brit napilap online kiadásában.

Halálra etették a 100 éves krokodilt

Az elpusztult krokodil kiemeléséről készített felvételen látszik, ahogy a szentély dolgozói kihúzzák a hatalmas állatot a tó szélére, ahonnan több tucat helyi lakos figyeli a műveletet. A tetem megvizsgálását követően a dolgozók megerősítették, hogy az állat halálát a túletetés okozta.

Halálra etették a 100 éves krokodilt

Halálra etették a 100 éves krokodilt

Halálra etették a 100 éves krokodilt

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!