Elképesztő villám rekordok

Több mint 321 kilométeres villám alakult ki Oklahomában egy 2007-es viharban, 2012-ben Franciaországban pedig egy 7,74 másodpercig tartó villámlást regisztráltak. Mindkét esemény felkerült csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet időjárási szélsőségeket rögzítő listájára.

villam-4Fotó: Wikipedia/Jp Marquis

“Sokkal jobban kell tartanunk a villámoktól, ha 320 kilométert is képesek megtenni” – mondta Randy Cerveny, a WMO szóvivője. Timothy Lang, a NASA kutatója elmondta, az oklahomai villám az állam keleti határának közelében lévő Tulsából indult ki, nyugatra tartva egészen a nyugat-oklahomai területsávig elért. Csaknem tíz kilométeres magasságban kezdődött és több helyen is földet ért.

villamFotó: Wikipedia/oompa123 

Lang szerint ez megváltoztatja a viharok utáni biztonság fogalmát. “A villámlás több ezer mérföld távolságban kezdődhet és megérkezhet oda, ahol vagyunk. Körültekintőnek kell lenni, figyelni, hol érhet földet egy villám, akkor is, ha a vihar már elmúlt” – hangsúlyozta a szakértő.

villam-3Fotó: Wikipedia/Griffinstorm

A meteorológusok általában az úgynevezett 30-30-as szabályt javasolják. Eszerint a villámlás észlelése után el kell kezdeni számolni: ha harmincig eljutva még nem hallatszik a dörgés, akkor lehet újra a szabadban játszani, sportolni. Ha azonban a mennydörgés harminc másodpercnél előbb hallatszik, akkor tető alatt kell maradni és még legalább 30 percig várni. Cerveny szerint természetesen nem minden viharnak lehetnek olyan rekordméretű villámlásai, mint az oklahomai és a francia esetben: a legtöbb villámlásra érvényes a 30-30-as szabály.

villam-2Fotó: Wikipedia/Postdlf

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!