Arcfelismerő technológia leplezett le egy gyilkosságot Kínában

Egy férfi A rendőrség őrizetbe vett egy férfit a délkelet-kínai Fucsien tartományban, miután egy arcfelismerő technológiát használó szoftver felismerte, hogy a férfi egy halott nő arcának azonosításával próbál kölcsönt felvenni egy online felületen – írja az MTI a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lapra hivatkozva.

illusztráció

A fucsieni hatóságokat egy online hitelközvetítéssel foglalkozó cég értesítette, a mesterséges intelligenciával működő szoftverük ugyanis jelzést adott arról, hogy nem érzékelt szemmozgást egy azonosításra beszkennelt arcon. A rendőrök röviddel ez után, egy félreeső tanyán ütöttek rajta a 29 éves férfin, bizonyos Csangon, miközben éppen megpróbálta elégetni a holttestet.

A hatóságok a nyomozás alapján azzal gyanúsítják a férfit, hogy április 11-én megfojtotta barátnőjét, aki azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja, miután anyagi vitába kerültek egymással.

A gyanú szerint Csang a gyilkosságot követően autója csomagtartójába rejtette a nő holttestét, és elmenekült a tetthelyről, közben pedig a barátnőjének kiadva magát szöveges üzenetben szabadságot kért a nő munkáltatóitól, szüleinek pedig azt hazudta, hogy néhány napra szabadságra megy. Csang továbbá 30 ezer jüant (1,2 millió forintot) vett fel barátnője bankszámlájáról a nő telefonjának segítségével.

A mesterséges intelligencia annak köszönhetően tudta leleplezni az esetet, hogy az azonosítási eljárás során a hitelkézbesítő applikáció a felhasználóit kacsintásra kéri, ezúttal azonban nem érzékelt szemmozgást, a hangfelismerő szoftver pedig azt jelezte, hogy egy férfi folyamodik a kölcsönért.

A sikertelen azonosítás miatt a cég egyik alkalmazottja avatkozott közbe, és miután a nő arcán zúzódásokat, nyakán pedig vastag, vörös nyomot fedezett fel, azonnal értesítette a rendőrséget.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!