Adományozóknak köszönhetően végre megtehette élete első lépéseit egy fiatal kínai nő

Chen Tuanzhi egészen 26 éves koráig nem tudta használni a lábait, mivel a veleszületett rendellenessége miatt a térdízületei rossz irányba hajlottak. Születésekor az orvos elmondták a szülőknek, hogy meg tudnák műteni a lány abnormálisan hajló térdízületeit, azonban az operációra nem került sor mivel nem tudták kifizetni a költséges beavatkozást. A fiatal kínai nő egészen 26 éves koráig kénytelen volt így élni, mígnem a történetét egy évvel ezelőtt bemutatta a média és sok jószívű embereknek köszönhetően összegyűjtöttek számára annyi pénzt, amennyi a műtétekhez szükséges volt. Chen azóta hét operáción és egy 10 hónapos rehabilitációs programon is túl van, aminek köszönhetően nemrég végre megtehette első lépéseit.

Chen Tuanzhi

Chen Tuanzhi

“Egy évvel ezelőttig még csak álmodni sem mertem arról, hogy egyszer majd úgy sétálhatok, mint a többi ember” – mondta Chen, aki a kezelések végén a saját lábán mehet majd haza. A tajvani Hualien Tzu Chi kórház elnöke, Chen Yinghe elmondta, hogy a fiatal nő vasakarattal tűrte a fájdalmas eljárásokat és nagy szorgalommal végezte a rehabilitációs feladatokat is. Chent időközben felvették egy főiskolára is, így most már teljesen új életet élhet.

Chen Tuanzhi

Chen Tuanzhi


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!