A világ leghangosabb madara

A világ leghangosabb madaraként ismerték el amerikai kutatók a csombókos harangozómadarat (Procnias albus), amelynek kiáltásai elérhetik a 125 decibelt, egy cölöpverőgép hangerejét is.

Az Amazonas mélyén élő madár galambméretű, 250 grammos fehér hímjének nászéneke olyan hangos is lehet, mint egy teljes erőből dübörgő rockkoncert – állapította meg Jeff Podos, a massachusettsi Amherst város egyetemének biológusa, akinek tanulmánya a Current Biology című tudományos folyóiratban jelent meg.

Jeff Podos és kutatótársai nagy felbontású hangrögzítővel és kamerával örökítették meg a madár énekét és viselkedését. Mint a tanulmány írják, a vadonban azon tűnődtek, hogy a szerelmi dal címzettjei hogyan bírják végighallgatni halláskárosodás nélkül a fülsiketítő nászdalt.

Megfigyelték, hogy a párt kereső hím az első dallamot a széles nyilvánosság előtt adja elő, “majd drámai, majdnem teátrális fordulatot tesz”, és a második dallamot már a kiszemelt nőstényhez címezve bocsátja ki magából.

A zöld tollazatú nőstényeket egyáltalán nem zavarja a dobhártyaszaggató lárma, sőt boldogan bújnak oda a hangosan rikoltozó hímhez – állapították meg a kutatók.

“Fogalmunk sincs, ilyen apró állatok hogyan tudnak kibocsátani magukból ilyen erős hangokat” – írta Jeff Podos.

A massachusettsi kutatók felfigyeltek arra is, hogy minél hangosabb volt egy csombókos harangozómadár kiáltása, annál rövidebb ideig tartott, nyilván a levegővételi kapacitás anatómiai korlátai miatt.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!