A Kilimandzsáró meghódítása lábak nélkül

Kilimanjaro

A kanadai Spencer Westnek egy genetikai betegség miatt amputálták mindkét lábát. Bár a végtagját elvesztette, a hite, kitartása megmaradt, és nemrég megvalósította élete egyik legnagyobb álmát. Spencer hét nap alatt jutott fel Afrika legmagasabb hegycsúcsára, az ötezer méternél magasabban fekvő Kilimandzsáró tetejére. Teljesítményét tovább fokozza az a tény, hogy az utat kézen mászva tette meg.

Spencer West

A férfi ugyanis genetikai rendellenességgel született, és ötéves korában le kellett amputálni mind a két lábát. Az orvosok lélekben felkészítették az akkor még gyerek Spencert, hogy sosem fog teljes életet élni, és nem lesz egyenrangú tagja a társadalomnak. Mint mondta, Afrika legmagasabb csúcsát nemcsak azért mászta meg, hogy próbára tegye magát, hanem azért is, hogy példát mutasson, és az akadályoknak, az élet nehézségeinek a leküzdésére buzdítsa az embereket.

Hétnapos útja során több mint 470 ezer dollárnyi adomány gyűlt össze az afrikai gyerekek megsegítésére.

Spencer West

A 31 esztendős férfi rácáfolt az orvosok kijelentésére. Így is boldog, és nemrég véghez vitte élete legnagyobb álmát: felmászott a hegy csúcsára. West egy éven át edzette a karját, hogy meg tudja tenni a hétnapos utat.

Könnyek szöktek a szemembe, amikor felértem a csúcsra. Nem tudom szavakba önteni, mennyire csodálatos érzés volt, amikor ott fent voltam. Nem hittem el, hogy ez velem történik. A tenyerem vérzett, megannyi vízhólyag éktelenkedett rajta, halálosan fáradt és iszonyatosan szomjas voltam, de eszméletlenül boldog – mondta Spencer, miután elérte célját.

Nem csak magam miatt másztam meg a Kilimandzsárót, meg akartam mutatni a hozzám hasonlóknak, hogy nincs lehetetlen. Még az ilyen emberek is képesek bámulatos dolgokra, mint mi – tette hozzá Spencer West.

Spencer West

Spencer West

Spencer West


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!