A galamb képes megkülönböztetni valódi szavakat az egymás mellé írt betűktől

A galambŐrizetbe vettek egy galambot Indiában. képes megtanulni megkülönböztetni valódi szavakat az egymás mellé írt betűktől úgy, hogy feldolgozza a betűkombinációkat – erre az eredményre jutottak új-zélandi és német tudósok. Az új-zélandi Otagói EgyetemPuskázás elleni módszerek a thaiföldi egyetemeken. és a német Ruhr Egyetem hétfői közleménye szerint a galamb az első nem főemlős faj, amelyik ilyen összetett “olvasási” feladat megoldására képes. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányuk szerint a galambok szófelismerő teljesítménye hasonló eredményeket hozott, mint amelyeket egy korábbi kísérletben páviánok produkáltak.

galamb-2Fotó: Wikipedia/Grendelkhan

A kísérletben arra tanítottak meg négy galambot, hogy koppintsanak a képernyőn megjelenő négybetűs angol szóra, viszont ha nem valódi szót látnak, hanem például annyit, hogy URSP, akkor koppintsanak a csőrükkel egy jelre. A kutatók egyesével adagolták a szavakat, végül a négy madárnak kialakult egy 26-58 szóból és egy több mint 8000 nem-szóból álló “szókincse”.

galambFotó: Wikipedia/Andreas Trepte

Megvizsgálták, vajon valóban megtanulták-e felismerni a galambok a szavakat, vagy egyszerűen emlékeztek arra, amit tanultak. Ehhez olyan szavakat mutattak nekik, amelyeket korábban sosem láthattak. Az új szavak eltalálásának aránya szignifikánsan meghaladta a véletlent. Damian Scarf, a tanulmány vezető szerzője, az Otagói Egyetem pszichológiai tanszékének munkatársa szerint a madarakCigarettacsikkeket építenek fészkükbe a városi madarak a paraziták ellen. a feladat megoldásakor azokat a betűpárokat – például EN, AL – követhették nyomon, amelyek nagyobb eséllyel fordultak elő szavakban, mint értelem nélküli betűkombinációkban.

DSC_3482Fotó: Wikipedia/flickr.com/Claudio Gennari

“A galambot 300 millió évnyi evolúció választja el az embertől, agyfelépítése erősen eltér a mienktől, ezért döbbenetes, hogy ilyen betűfelismerő képességgel rendelkezik” – írta közleményében Onur Güntürkün, a Ruhr Egyetem kutatója.

sorenyes-galambSörényes galambA sörényes galamb - színpompás madár a dodó legközelebbi élő rokona. (Fotó: Wikipedia/Tomfriedel/birdphotos.com)

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!