7164 km-es szerelmi vallomás

Felmondott a munkahelyén egy japán művész, hogy több mint hétezer kilométert megtéve megkérje barátnője kezét. Fogalma sem volt róla, de közben világrekordot állított fel. A 31 éves Yasushi Takahashi-t, becenevén Yassan útnak indult Japánban, hogy egy hihetetlen felirat segítségével végre megnősülhessen.

1

Gyakorlatilag hat hónap alatt az egész országot bejárta, gyalog, biciklivel, komppal, autóval, hogy őrült ötlete közben számtalan lélegzetelállító helyen megfordulhasson, és rajzával, elszántságával bebizonyítsa szerelmét. A hosszú vándorlás során GPS-ének pontjai kiadták a „Gyere hozzám feleségül” feliratot, aminek végére a biztonság kedvéért még egy óriási szívet is rajzolt.

A hírek szerint a barátnője, akinek ilyen elképesztő módon kérte meg a kezét, végül igent mondott, bár attól túlságosan nem volt elragadtatva, hogy fél évre magára hagyták. A leánykérés egyik legemlékezetesebb pillanata végül az volt, amikor megtudták, hogy a Guinness rekordok a világ legnagyobb GPS rajzának minősítette a feliratot, hiszen a vonalak hossza 7164 kilométer lett, ami világrekordnak számít.

Mindennek már hat éve, de a japán férfi képeire és történetére most figyelt fel egy cipő- és csizmagyártó cég, így csak most került igazán napvilágra ez a szívet melengető történet.

A férfi történetéből készült reklám


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!