123 éves lehet a világ legöregebb embere

Ha a bolíviai hivatalos adatok helyesek, akkor Carmelo Flores Laura a világ legöregebb embere: állítólag egy hónapja lett 123 éves. Az aymara népcsoporthoz tartozó férfi egy szalmatetős kunyhóban lakik a Titicaca-tó melletti falucskában, majdnem négyezer méter magasan, nem beszél spanyolul, és egy darab foga sincs már. Ugyanakkor bot nélkül jár, és szemüveget sem kell viselnie. Saját bevallása szerint kicsit homályosan lát már, pedig korábban tökéletesen éles volt a látása. Érthetően beszéli az aymara nyelvet, de már nehezen hall, így a füléhez hajolva kell szólni hozzá.

A hivatalos papírokkal is elismert legidősebb ember a Guinness-rekordok könyve szerint a 115 éves, japán Misao Okawa, ő ma is él. Az eddigi legidősebb ember, aki valaha is élt, és szintén papírokkal tudta bizonyítani korát, egy 122 éves és 164 napos francia nő, Jeanne Calment volt, aki 1997-ben halt meg. Flores 27 éves unokája Edwin azt állítja, hogy nem is tudott a Guinness létéről, és a szervezet szóvivője is azt mondja, hogy Flores részéről semmilyen megkeresés nem érkezett a szervezet felé.

idos

Fotó: Juan Karita

Flores maga csak annyit állít, hogy több mint százéves. Eugenio Condori, a bolíviai anyakönyvi hivatal vezetője bemutatta Flores regisztrációját az AP hírügynökségnek, azon a születési dátum 1890. július 16. Születési bizonyítványa ugyanakkor nincsen, mert ilyen dokumentumot nem állítottak ki az országban 1940 előtt. Korábban a születéseket a keresztelők alapján regisztrálták, az adatokat a katolikus egyháztól és két tanútól szerezték.

Flores unokája azt mondja, a család azért mutatta meg a keresztelőkor adott papírt a hatóságoknak, mert azt remélték, havi járadékos kaphat a korára tekintettel.

Ilyenkor mindig megkérdezik a kivételesen hosszú életű emberektől, hogy minek köszönhető az életkoruk. Flores azt mondta, sokat sétál, gyakran megy ki az állatokkal. Nem eszik tésztát, rizst, csak árpát. Egykor krumplit és babot termesztett. Olyan forrásvizet iszik, ami Bolívia legmagasabb hegyeiből folyik le, nem iszik alkoholt, de fiatalabb korában néha megtette ezt. Nagyon sok birkát evett, és nagyon szereti a disznóhúst is, bár az ritkán érhető el arrafelé. A legtávolabbi hely, ahová valaha utazott, a nyolcvan kilométerre lévő La Paz volt. Soha nem volt komolyabban beteg, és nagyon hiányzik neki felesége, aki több mint egy évtizede halt meg.

Három gyereke született, de közülük már csak a 67 éves Cecilio él. Negyven unokája és 19 dédunokája van – a legtöbben már elhagyták a falut, ahol Flores jelenleg is lakik.

forrás:MTI/Index

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!