Címke: Észak-Amerika

Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja - írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban. "Megdöbbentő" - közölte Ken Rosenberg, a...

Észak-Amerika körbekajakozására készül egy német extrémsportoló – útja 10 évig is eltarthat

Észak-Amerika körbekajakozására készül Freya Hoffmeister. A német extrémsportolónak hozzávetőleg 50 ezer kilométert kell megtennie teljesen egyedül, útja 8-10 évig is eltarthat. Az 52 éves Hoffmeisternek ez lesz a harmadik földrészkerülő útja, korábban már körbeevezte Ausztráliát és Dél-Amerikát. Észak-Amerikát még senki sem kajakozta körül, ő lehet az ...

A Rainier-hegy különleges árnyjátéka

A Cascade-hegység (Cascade Range) Észak-Amerika legnagyobb hegylánca, mely Brit Kolumbiától (Kanada) Washington államon és Oregon államon keresztül egészen Észak-Kaliforniáig terjed. A hegyláncban számos tűzhányó és nem vulkanikus eredetű hegy található. A nem vulkanikus részt North Cascades-nek (Északi-Kaszkádok) hívják, a vulkanikus résznek High-Casca...

AJÁNLÓ

What to Expect After Nail Fungus Treatment Orivelle Nail Care Pen: Reviews & How-To Guide Over-the-Counter Nail Fungus Treatment: Does It Really Work? Toenail Fungus: Causes, Treatment & What to Expect Toenail Fungus: How to Cure It & What You Should Know Laser Nail Fungus Treatment: Salt Lake City Options | Guide Wella Nail Fungus Treatment: What You Need to Know Fungal Nail Care: Treatments That Really Work Dealing with Bad Toenail Fungus: Solutions & Prevention Does Fingernail Fungus Hurt? Symptoms & Relief Nail Fungus Control: Finding Relief in Stores | Forces of Nature Fungus on Nails: What It Is & How to Get Rid of It Vicks for Toe Fungus: Does it Really Work? Medicated Toe Nail Polish: What You Need to Know Nails with Fungus: Causes, Treatment & Prevention White Powder on Toes: What’s Going On? Why Is My Toenail Yellow? Causes & What To Do Toenail Fungus: Can Nail Polish Really Help? Fungal Nail Treatment: Home Remedies & Expert Advice Tamanu Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Laser Pen for Nail Fungus: Does It Really Work? Thyme for Toenails? Treating Fungus Naturally