85 százalékkal nőtt az erdőirtás Amazónia brazíliai részén
Az előző évhez képest 85 százalékkal nagyobb területen irtották ki az esőerdőt Amazónia észak-brazíliai részén 2019-ben - derült ki a legfrissebb hivatalos adatokból. A brazil Országos Űrkutatási Intézet adatai szerint tavaly 9166 négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el a térségében, ami az elmúlt öt év legkiterjedtebb erdőirtása volt az országban....
Élő sejtekből építettek robotot amerikai kutatók
Megépítették ez első, élő sejtekből álló robotokat amerikai kutatók. A xenobotnak nevezett eszközök képesek egy célpont felé haladni és meggyógyítani magukat sérülés esetén. A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban megjelent tanulmány szerint egy élő, programozható organizmusról van szó, egy teljesen új biológiai gépről....
Végre esik az eső Ausztráliában
Megérkezett a várva várt eső Ausztrália bozóttüzektől legjobban sújtott államába, Új-Dél-Walesbe csütörtökön, és a hétvégéig további esőzések várhatók. A kiadós csapadék, és a tartós forróságot enyhítő lehűlés nagyban segíti a tűzoltók munkáját. A keleti partvidéken - a korábbi 200-230 tűzgócból - már csak 30 helyen lángol a növényzet.
A klímaválto...
30 kilométer hosszú olajfolt úszik a Dunán Ausztriában
Több kilométer kiterjedésű olajszennyezés miatt leállították a dunai hajóforgalmat Bécsnél az osztrák hatóságok. A mintegy 30 kilométer hosszú olajfoltot csütörtök reggel észlelték az osztrák fővárostól északra található Korneuburg és a délre fekvő Schwechat között. A hajóforgalmat Greifenstein és a freudenaui vízerőmű között szüneteltetik. A rendőrség ...
Ötezer tevét lőttek ki az aszály sújtotta Ausztráliában
Több mint ötezer tevét lőttek ki helikopterekről öt nap alatt Ausztráliában, mivel a vadon élő állatok veszélyeztették a bennszülött közösségek ivóvízkészleteit az aszály sújtotta vidéken – közölték a hatóságok.
Dél-ausztráliai bennszülött vezetők elmondták, hogy a térségben nem őshonos vad tevecsordákat a helyi közösségek felé hajtotta a szomjúság és ...
Nincs beprogramozva az öregedésre a több mint ezer évig is elélő páfrányfenyő
Egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő - állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát. A Kínában őshonos páfrányfenyő, tudományos nevén Ginkgo biloba ma már világszerte megtalálható a par...