Kolmanskop, szellemváros a Namib-sivatagban

A Namib-sivatagban található Kolmanskop várost 1908-ban alapították, miután egy Zacharias Lewala nevű fekete munkás egy gyémántot talált ezen a területen, amit német munkafelügyelőjének, August Stauchnak meg is mutatott. A német kormány hamar lezárt területté nyilvánította a vidéket, és számos német bányász letelepülése után megkezdték a gyémánt kibányászását. Hihetetlen gyorsasággal épültek fel az elegáns német stílusú házak, és hamar lett a városban kórház, bálterem, erőmű, iskola, tekepálya, a színház, sportcsarnok, és kaszinó is. Emellett hentes üzlet, pékség, bútorgyár is működött a városban, továbbá játszótér és még egy medence is a város lakóinak szolgálatában állt.

Kolmanskop

Kolmanskop

A kísérteties hangulatú kihalt település valaha egy jelentéktelen kis faluként kezdte történetét, felvirágzás a gyémánt bányászatnak köszönhető. Nevét egy Johnny Coleman nevű fuvarosról kapta, aki egy homokvihar alkalmával itt vesztette el az ökrös szekerét. Kolmanskop az 1920-as években élte virágkorát, ekkor 1200 lakója volt a településnek, közel 700 családnak adott otthont. A város története azonban még 50 évet sem élt meg, mert az I. világháború után kiürültek a bányák, és a lakói délre költöztek, ahol új és gazdagabb gyémánt-lelőhelyeket fedeztek fel. Az épületek többségét le sem bontották, egyszerűen csak maguk után hagyták. Mára hátborzongató látvány lett a kihalt kísértetvárosból, ahol a szépen lassan lepusztuló házak helyét visszavette magához a sivatag. A lakások omladozó szobáiban szinte mindenhol térdig ér a homok. A megrázó hangulatnak köszönhetően Kolmanskop kedvelt célpontja a turistáknak és a fotósoknak, akik viszont csak külön engedéllyel látogathatják meg a várost.

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Az 1980-as években a De Beers nevű bányavállalat számos épületet helyreállított, valamint felépített egy izgalmas múzeumot is, ami mára Kolmanskop egyik látványossága lett. A városban már több alaklommal is forgattak filmet. Például itt készült a 1993-ban a Dust Devil című film és 2000-ben a The King Is Alive (A király él), valamint 2010-ben a Life After People (Élet az emberek után) című sorozat és a Wonders of the Universe (Az univerzum csodái) című sorozat egyik epizódját is itt forgatták.

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop

Kolmanskop


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!