Ezért fontos a mosogató megfelelő vízelvezetése

Sokunk egyik rémálma, hogy egy eldugult lefolyó miatt esetleg elárasztjuk az otthonunkat. Egy esetleges lefolyódugulás nagy felfordulással és jelentős szennyeződéssel járhat. Ha nem is kerül víz alá a padlónk, akkor is bosszantó egy rosszul működő lefolyó. Sőt, az is elég, ha nem illeszkedik megfelelően a mosdókagylóba vagy a mosogatótálcába.

Számos kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha nem csak a nagyobb szaniterekre fókuszálunk. Fordítsunk figyelmet a kisebb, de mégis jelentős kiegészítőkre, úgy mint a konyhai mosogató lefolyójára.

Hogyan tartsuk karban a mosogatót és a lefolyót?

Mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a lefolyó esetleges elzáródását. Igyekezzünk minden ételmaradékot eltávolítani a tányérokról és edényekről, mielőtt emosogatjuk őket. Ezt feltétlenül tegyük meg akkor is, ha csak a mosogatógépbe helyezés előtt öblítjük át az evőeszközöket. 

Megelőző jelleggel időről időre önthetünk megfelelő lefolyótisztítót a nyílásba, és leöblíthetjük bő vízzel. Használjunk szűrőt a mosogatótálcában, amin fennakadnak az esetleges ételmaradékok. Ezzel megkímélhetjük magunkat a kellemetlenségektől.

Ha eldugul a lefolyó

Ha mégis azt tapasztaljuk, hogy mosogatáskor a víz nagyon lassan, vagy egyáltalán nem folyik le, valószínűleg dugulásunk van. A kereskedelmi forgalomban kapható lefolyótisztítókkal próbáljunk meg megszabadulni a csőben felgyűlt szennyeződéstől. Kövessük a leírásban szereplő utasításokat, amíg meg nem szűnik a probléma. 

Ha házi módszerrel nem tudunk megszabadulni a dugulástól, hívjunk szakembert. Ne kezdjük el szétszerelni a vízvezeték csöveit, mert könnyen még nagyobb lehet a galiba.

Válasszunk minőségi lefolyórendszert

Nagyban megkönnyíthetjük a saját dolgunkat, ha magas minőségű lefolyórendszert választunk. Ezekben a lefolyókban nagyon praktikusan beépített szűrő található. Ráadásul nem csak a vízvezetéket érintő problémákat előzhetjük meg, ha jól választunk.

Az onlineMárkaboltok prémiumminőségű lefolyóival biztonságosabbá is válik a mosogatás. A nyílás és szűrő különböző részei egy szintben vannak, így nem akad be és sérül meg a pohár. Ráadásul ha ódzkodunk attól, hogy a szennyezett mosogatóvízben turkáljunk, távirányítással is működtethetjük a lefolyót.

A mosogatógép szűrőjére is figyeljünk oda

Az utóbbi évtizedekben előtérbe került a gépi mosogatás is. Érdemes a mosogatógépek esetében is odafigyelnünk a lefolyók és szűrők állapotára. Használjunk rendszeresen öblítőt, és a sót is haladéktalanul pótoljuk, ha a készülék jelzi, hogy elfogyott. 

Ne tegyünk ételmaradékkal szennyezett tányérokat, edényeket a gép kosarába. Ellenőrizzük rendszeresen, hogy nem gyűlt-e fel szennyeződés a szűrőben. Ha a mosogatógépünk meghibásodott, ne kezdjük el otthon bütykölni. Hívjunk szakembert, így egyrészt megőrizzük a készülék garanciáját, másrészt biztosabb a siker.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!