Aranyos fotóválogatás a hódok világnapja alkalmából

Április 7. a hódok világnapja, ennek alkalmából most egy igazán aranyos fotóválogatás következik, főleg aprócska hódkölykök főszereplésével. A hódfélék családjának egyébként csak 1 élő neme létezik, amelybe 2 faj tartozik: az eurázsiai hód és a kanadai hód.

A hódok kiválóan úsznak. Bundájukat a két szagmirigyük váladékával teszik vízállóvá, farkukkal kormányoznak, úszóhártyás lábaikkal pedig előrelökik magukat a vízben. Hátsó lábaik második karma speciális bundatisztító karommá módosult. Egymással füttyögéssel, szagjelzésekkel és farokcsapkodással kommunikálnak, ez utóbbival a veszélyre hívják fel a figyelmet. A hódok együtt gondozzák és táplálják az utódukat. A kölykök az ivarérettség eléréséig, azaz mintegy két-két és fél évig szüleikkel maradnak.

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok Magyarországon

Az eurázsiai vagy európai avagy közönséges hód Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. Állománya a 19. században jelentősen megfogyatkozott, jelenleg Európában a védelmi intézkedéseknek köszönhetően száma növekvőben van, az ázsiai populációk azonban továbbra is veszélynek vannak kitéve. Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult, de a 20. század utolsó évtizedében az ausztriai és magyar WWF együttműködésének eredményeképpen megkezdődött a visszatelepítése. 1996 óta a Duna-Dráva és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén, illetve a Tisza középső és felső folyásánál, 2006 őszén pedig Hódmezővásárhelyen történt telepítés. 2004 óta minden szabadon engedett példányt nyomkövető rendszerrel szerelnek fel. 2013-ra populációja már meghaladta az 1000-et. Magyarországon 1988 óta védett, eszmei értéke 50 000 forint.

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

Hódok

A hódvár

A kanadai hód egy megfelelő folyócskát vagy patakot keresve, faágakból gátat épít és elzárja a víz útját és egy kis tavat hoz létre. A tóban egy várat épít, víz alatti kijárattal, de készít mellékjáratot is. A gát magasságával befolyásolni tudja a víz magasságát, hogy a vár bejárata mindig víz alatt legyen. A víz alá leveles ágakat rejt tartaléknak, így a befagyott tóban is tud táplálkozni.

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!