A világon egyedülálló neutronkutató labor épül Martonvásáron

A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium. A csarnok alapkőletételén Pétermann Csaba, a konzorciumot vezető Mirrotron Kft. cégvezetője elmondta, hogy a fejlesztésben az MTA Energiatudományi Kutatóközpont lesz a partnerük. Olyan berendezést építenek, ami sokkal gyorsabb, nagyobb biztonsággal és lényegesen kisebb költségekkel lesz üzemeltethető, mint a ma használatos kutatóreaktorok. Megjegyezte, hogy Amerikában és Japánban vannak hasonlók, de ilyen még nincs a világon.

Jelenleg a neutronforrásokat a kutatóreaktorokban hasadóanyaggal hozzák létre, ami drága, ám ebben a laboratóriumban nem használnak majd hasadóanyagokat. A berendezés Mezei Ferenc akadémikus professzor, Széchenyi-díjas részecskefizikus három találmányára épül, ő a szakmai program vezetője és a cég többségi tulajdonosa. Pétermann Csaba kiemelte, hogy a kompakt neutronforrás új lehetőségeket kínál az iparban a kutatás-fejlesztés számára.

Forrás: Mirrotron Kft.

A neutronforrás a kutatók által használt berendezés, az ipar ma még csak minimális mértékben alkalmazza. Szerinte anyaganalízisre és képalkotásra az építőipar, a gépipar és az autóipar lehet a fő felhasználója. A mai neutronforrások napi átlagos üzemeltetési önköltségi ára hatmillió forint, a martonvásári a tizede lesz. A 800 négyzetméter alapterületű épületben 3-4 ember fog dolgozni, de a jövőben az egész vállalkozást Martonvásárra kívánják költöztetni Budapestről és akkor már mintegy 40 ember fog dolgozni itt. A protongyorsítónak helyet adó épület 2018 őszére készül el, majd 2019 nyarán-őszén kezdődhet a gyorsító beszerelése és installálása, 2020 nyarán pedig az első üzemi próbák lesznek.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!