A világ legsoványabb férfija

Isaac Sprague volt a világ legsoványabb férfija, súlya mindössze 19,5 kg volt 44 évesen. Az orvosok sokáig nem tudtak rájönni mi baja a fiatalembernek. Isaac 1841. május 21-én született Massachusettsben. Az orvosi feljegyzések arról tanúskodnak, hogy 12 éves koráig normálisan fejlődött. Egyszer csak elkezdett rohamosan fogyni. Szülei nagyon megijedtek, és egyből eltiltották a fizikai munkavégzéstől, de Isaac ennek ellenére továbbra is egyre soványabb lett. Ekkor elvitték az orvoshoz, aki értetlenül állt az eset fölött, hiszen a fiú a vizsgálatok során egészségesnek bizonyult és étvágya is volt.

Isaac Sprague

Mikor a fiú felnőtt, először az apja mellett dolgozott cipésztanoncként, később pedig fűszeresként. A testsúlya azonban továbbra is egyre csökkent annak ellenére, hogy erősnek érezte magát. Később úgy döntött, hogy csatlakozik egy cirkuszhoz.

Isaac Sprague

1865-ben egy helyi karnevál során egy igazgató meglátta és munkát ajánlott neki. Isaac először visszautasította, de később úgy döntött, hogy így tudja kamatoztatni a fizikai állapotát. De a cirkuszi karrierje rövid volt, egy tűzvésznek köszönhetően, amiből éppen hogy megmenekült.

7

Nemsokára megnősült és három gyermeke született. Később pénzügyi nehézségei adódtak, így kénytelen volt visszatérni a cirkuszi munkához. Súlya továbbra is ingadozott, egy orvos 44 éves korában megmérte és a mérleg csupán 19,5 kg-t mutatott a 1,68 m magasságához képest.

Isaac Sprague

Bár számos orvosi vizsgálaton esett át, Isaac betegségét hivatalosan soha nem tudták diagnosztizálni. Végül progresszív izomsorvadást állapítottak meg. A férfinak gyakran kellett ennie, hogy erőnléte megmaradjon. A nyakában pedig mindig ott volt egy palack édesített tej, amiből időről-időre innia kellett. Isaac 1887-ben hunyt el Chicagoban.

Forrás:hir.ma

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!