Szilveszteri ajándékozási szokások a világban

Az ajándékozásnak kiemelt szerepe van az egész világon. Nincs ez másként szilveszterkor sem, hiszen az év utolsó napján is számos országban meglepik az emberek a szeretteiket, az ismerőseiket, a barátaikat és a családtagjaikat.

A világ legtöbb országában hagyománya van a szilveszteri, az újévi ajándékozásnak. A szilveszteri ajándékozással a legtöbb országban a jókívánságaikat szeretnék az emberek kifejezni, vagyis a megajándékozottnak azt kívánjuk, hogy legyen szerencsés és boldog az elkövetkezendő éve. Mutatjuk, melyik országban, mi is a szokás.

Róma – arany dió

A Rómában élők legfőképpen fagyöngyöt ajándékoztak annak a személynek, akivel romantikus kapcsolatot reméltek az előttük álló újesztendőben. A rómaiak süteményt és arannyal bevont diót is ajándékoztak egymásnak, ezzel fejezve ki, hogy szerencsét, jólétet és gazdagságot kívánnak a megajándékozottnak.

Anglia és Skócia – kesztyű és szegfűszeggel tűzdelt narancs

Az angolok és a skótok legkedveltebb újévi ajándéka a kesztyű volt. Szegfűszeggel teletűzdelt narancsot is előszeretettel ajándékoztak egymásnak.

Franciaország – üdvözlőlap

Franciaországban is szeretnek egymásnak kedveskedni az emberek. Gyakran adnak kedves sorokkal teleírt üdvözlőlapokat, üdvözlőkártyákat egymásnak.

Kína – virág, rizs, dinnye mag, piros boríték

Kínában is szeretnek az emberek ajándékozni. Újév első napján legfőképpen rizsből készült süteményekkel lepik meg egymást az emberek, de nem meglepő, ha virágot, vagy éppen dinnye magot adományoznak egymásnak. Mandarint és narancsot is adnak egymásnak, amellyel jólétet, szerencsét és gazdagságot kívánnak az adott személynek az elkövetkezendő évre.

A kínaiak a gyermekeiket is megajándékozzák. Piros borítékban, pénzt nyújtanak át a csemetéiknek. A piros boríték a jólétet és a szerencsét szimbolizálja.

Magyarország – jókívánság, csók és puszi

A magyar emberek többnyire csak boldog újévet kívánnak egymásnak szilveszterkor és az egymáshoz közel álló személyek még csókot is váltanak. Természetesen, ajándékot is adhatunk egymásnak, ezzel is jelezve, hogy milyen sokat jelent számunkra a másik személy. Ha egyedül nem sikerül döntésre jutni, hogy mit is vegyünk a szerettünknek, akkor a női ajándékok kategória nagyon sokat segíthet a tökéletes ajándék kiválasztásában.

Galambos Dániel
www.szilvesztertipp.hu


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!