Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

A tunéziai sivatagban, a semmiből keletkezett tóban rengeteg ember hűsöl, annak ellenére, hogy a hatóságok szerint egyáltalán nem tanácsos benne fürdeni, amíg vízből vett mintákat a tudósok nem vizsgálják meg. Egyébként pásztorok fedezték fel három hete, a nem sokkal ezelőtt még kopár vidéken, és Gafsa-tónak nevezték el,  mivel Gafsa városától 25 kilométerre található. A szakértők szerint a tó szeizmikus mozgások eredményeként keletkezett. A tó vize először kristálytiszta volt, de azóta már sötétzölddé változott az algáktól, ez azt is jelent, hogy a vízutánpótlása nem biztosított.

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

Mivel a környék értékes és gazdag foszfátlelőhelynek számít, nem tudni, hogy kerültek-e a vízbe az emberi szervezetre káros vagy mérgező anyagok. A környéken élőket viszont ez nem rémiszti el, sokan ugyanis csodának tartják a tó keletkezését és minden nap egyre többen keresik fel, hogy a 40 fokos hőségben megmártózzanak a vizében.

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!