Német kutatók lefilmezték hogyan fúrja be magát a kullancs az áldozatába

Német kutatóknak sikerült lefilmezniük egy különleges mikroszkópos eljárást alkalmazva azt, ahogy a kullancs belekapaszkodik áldozata, egy egér bőrébe. A szájszervről készült pásztázó elektronmikroszkópos képek tisztázták a rögzítés mechanizmusát is – írja az origo.hu.

Kullancs vérszívás közben

A kullancsok (Ixodidae) viszonylag kevéssé gazdaspecifikus, vérszívó ektoparazita állatok. Kifejletten főként az emlősök vérszívói, de olykor madarakból és hüllőkből is szívnak vért. Életük során két vagy három gazdaegyedből táplálkoznak, ennek alapján „kétgazdás” vagy „háromgazdás” fajokról beszélünk. Ez jelentősen befolyásolja az általuk terjesztett egysejtű-, baktérium- vagy vírusfertőzések járványtanát.

Kullancs vérszívás közben

Az emberre jutott kullancs a ruhán, majd a bőrön észrevétlen haladva a vérszíváshoz kedvező helyet keres az emberi testen. Gyakran a hajban, a fülek mögött, vagy például a végtagok tövének hajlataiban állapodik meg. Szájszervével kis sebet vág a bőrön, rögzíti magát, és vért szív. Ez a rögzült, táplálkozó életszakasz napokig is eltarthat, majd a vérrel teleszívott kullancs elhagyja az embert és rejtekhelyet keres.

Kullancs vérszívás közben

Az emberek rendszerint még a vérszívás előtt, vagy a vérszívási szakasz kezdetén megtalálják és eltávolítják testükről a kullancsot. A legtöbb kullancs emberi kórokozókat nem hordoz. Ha a kullancs mégis fertőzött, akkor is kicsi az esélye annak, hogy a kórokozók már a vérszívás kezdeti szakaszában a sebbe jussanak. Olykor azonban mégis súlyos következményekkel járó fertőzéseket, például Lyme-kórt vagy vírusos agyvelőgyulladást (kullancsencephalitist) és agyhártyagyulladást terjesztenek emberre. A Lyme-kórt több különböző baktériumfaj (Borrelia spp.) okozza, amelyek a kullancs belében élnek, és rendszerint egy teljes napi vérszívás után jutnak át az ember vérébe.

Kullancs vérszívás közben

A közönséges kullancs (Ixodes ricinus) fűrészes szájszerve segítségével hatol be a bőrbe, és a horgok nagyjából egy hétig rögzítik ott az élősködőt. Miután a kullancs felkapaszkodik áldozatára, a szájszerve végén található páros csáprágóját (chelicera) elkezdi előre-hátra irányuló mozgással benyomni a gazdaállat bőrébe. A horgas végek megakadályozzák, hogy a szájszerv kicsússzon a bőrből. Majd kinyújtja a teleszkópos felépítésű csáprágóját, és a végét V alakban szétnyitja. Ily módon még erősebben lehorgonyozza magát, és egyúttal a szájszerve is mélyebbre hatol a bőrbe. Ezután az állat belenyomja borotvaéles és még erőteljesebben fogazott, lándzsaszerű alsó állkapcsát (hypostoma) az áldozat bőrébe, és erősen rögzíti magát. Ezt a mozdulatsort még öt-hatszor megismétli, egyre mélyebbre jutva a bőrbe. Amikor helyére került, a kullancs megkezdi a vérszívást a csáprágó és az alsó állkapocs által kialakított csövön keresztül.

Kullancs vérszívás közben
A kullancs csáprágójának elektronmikroszkópos képe.

A kutatók által készített videó:

Forrás:origo.hu , wikipedia.hu


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!