Jegesmedvék érkeztek a Fővárosi Állatkertbe

Bemutatkozott a Fővárosi Állat- és Növénykert két új jegesmedvéje, Belij és Szerij, akik a moszkvai állatkertből érkeztek Budapestre. A két másféléves medve a róluk készült felvételek tanúsága szerint nagyon jól érzi magát új otthonában, különösen a tágas medencét kedvelik, s órákat képesek azzal tölteni, hogy önfeledten ugrálnak a habok közé. Időnként egymást lökik be, vagy pedig szinkronban ugranak.

A Fővárosi Állat- és Növénykert a múltban komoly eredményeket ért el a jegesmedvék tartásában és szaporításában. Már az 1930-as években – vagyis világviszonylatban is az elsők között – sikerült a faj eredményes szaporítása, az azóta eltelt idők során pedig 39 jegesmedvebocs született Budapesten.

jegesmedvek-4Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

A közelmúltban viszont néhány évig nélkülöznie kellett a jegesmedvéket a budapesti közönségnek. Jegesmedvék helyett átmenetileg barnamedvéket tartottak az intézményben. Ehhez persze tudni kell, hogy néhány év múlva a kifutó jelentős rekonstrukciónak néz elébe, így nem volt még érdemes belefogni egy fiatal tenyészállatokból álló új jegesmedve állomány kialakításába. Most sem ez történik, hiszen az új budapesti jegesmedvék fiatal hímek, egészen pontos két testvér. Elhelyezésükkel az európai tenyészprogramot segíti ki a Fővárosi Állatkert, amelynek nemcsak tenyészpárokról kell gondoskodnia, hanem a mindenkori tenyészállat-gazdálkodásról is. Ennek része az apaállat-utánpótlás is.

A Budapestre került fiatal jegesmedvék egy olyan, a tenyészprogramban ugyancsak részt vevő állatkertben születtek, ahol életkoruk miatt már nem lehetett gondoskodni további elhelyezésükről, tenyészállatnak azonban még fiatalok, tehát végleges pár mellé sem kerülhetnek még. A fajmegmentő tenyészprogramnak így az apaállat-gazdálkodásban szüksége volt egy olyan állatkertre, ahol néhány évre fogadni tudják a két fiatal hím állatot.

jegesmedvek-3MTI fotó: Kovács Attila

Az állatkert jegesmedve-férőhelyéről érdemes tudni, hogy az eredeti, 1912-ben épült sarkvidéki panoráma kifutóit és belső tereit, 2006-ban jelentősen korszerűsítették. A jegesmedvék férőhelyének nagysága akkor a korábbi háromszorosára nőtt, s az eredeti „mártózó” helyett egy 350 millió literes új medencét is kaptak. Ezt a férőhelyet a jövőben még tovább fejlesztik, ugyanis az oroszlánfókák a Pannon Parkban kapnának új helyet, s az így felszabaduló területtel még tovább bővíthetik a jegesmedvék kifutóját. Várhatóan épp akkor jutnak majd idáig a fejlesztésekben, amikor a most érkezett jegesmedvék elérik a tenyészérett kort, s továbbutaznak a tenyészprogram más állatkertjeibe, ahol már jövendőbelijük fogja várni őket. Ezután teljesen újjávarázsolják a budapesti jegesmedve-komplexumot is, utána pedig egy tenyészpár, esetleg egy hímből és két nőstényből álló trió tartására fognak vállalkozni, ugyancsak a tenyészprogram keretein belül.

MTI fotó: Kovács Attila

Forrás: zoobudapest.com, Fővárosi Állat- és Növénykert/Facebook 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!