A világ 5 nehezen megközelíthető kolostora

A kolostorok gyakran épülnek távoli, magányos helyeken, messze a városi hangzavartól. Sokszor csak az igazán elszántak jutnak el ezekhez a távoli épületekhez, azonban néhány közülük határozottan megközelíthetetlen. A nehezen megközelíthető kolostorok azért jöttek létre, hogy csak a legelszántabb követők érjék el ezeket a szent helyeket, továbbá a szerzetesek a békesség és magányosság helyszínén közelebb érzik magukat Istenhez. Mára azonban a többségük turistalátványossággá vált, így számtalan helyen alakítottak ki kötélpályákat és lépcsőket a könnyebb megközelítés érdekében. A kolostorok többsége még mindig csak félelmetes túra árán közelíthető meg, sokszor több száz méteres magasságig kell felmászni a függőleges falakon.

Meteora kolostorok, Görögország

A Meteorák egyedülálló zarándokhelynek számítanak és Görögország legnagyobb és legfontosabb kolostorai közé tartoznak. A hatalmas sziklákon 24 kolostor épült, melyek között vannak 600 évnél idősebbek. A kolostorok, melyek Görögország középső részén, a Thesszáliai-alföldön találhatók, az aszkéta életet folytató szerzetesek lakhelyeként szolgáltak. Ma már csak ötöt használnak valójában a szerzetesek és az apácák. 1920-ig ezeket az épületeket csak létrákon lehetett megközelíteni. A létrák egyenként 30 méteresek, vagy ennél magasabbak voltak, némelyeket a sziklákhoz rögzítették. Az ételhez és egyéb szükséges dolgokhoz kötélen felfüggesztve, vagy hálóval felhúzva jutottak hozzá. Az első világháborút követően, különösen az 1960-as évektől új utakat építettek a kolostorokig. Ma már hosszú, sziklába vájt lépcsősorokon és mély szakadékokat áthidaló hidakon bárki elérheti őket.

meteora-3

meteora-2

mteora

meteora-4

Taung Kalat Monastery, Burma

A Taung Kalat kolostor Burma (Mianmar) középső részén egy 737 méter magas vulkanikus hegycsúcson található, közelében található a már nem működő vulkán, a Mount Popa. A kolostor pontosan 777 lépéssel érhető el, akik felérnek a kolostorig csodás kilátásban gyönyörködhetnek. Megcsodálhatjuk a távoli Bagan templomait, és az erdővel borított Taung Ma-gyi csúcsát. A Taung Kalat területén nagyon sok Macaque majom él, ez mára a terület egyik turistalátványosságává vált.

taung-kalat-2

Taung Kalat Monastery, Burma

Taktsang Palphug kolostor, Bhután

A Taktsang kolostor avagy a “Tigris búvóhelye” a buddhizmus egyik legszentebb helye. A Taktsangban élő szerzetesek hite szerint az alapítót egy lángoló tigris repítette a sziklaszirtre, amely 900 méterre magasodik a Paro folyó völgye fölé. A legendák szerint a 8. században kezdték el építeni. A kolostort folyamatosan bővítik, még a 20. század végén is épült hozzá új rész. A szikla rendkívül meredek lejtésű, ezért igazán félelmetes lehet a feljutás. A kolostorhoz feljuthatunk az északnyugati ösvényen keresztül az erdőben, vagy a hívők által használt déli útvonalon, valamint északról is vezet fel a kolostorig gyalogút. Az öszvérekkel bejárható útvonal a fenyőerdőn halad át, melyet mohák és imazászlók díszítenek.

taktshang-2

taktshang

Taktsang Palphug kolostor, Bhután

Taktsang Palphug kolostor, Bhután

Sümela kolostor, Törökország

A Sümela kolostor a törökországi Altmdere völgynél található sziklaszirtre épült. Az Altmdere Nemzeti Park legfontosabb turistalátványossága a maga 1200 méteres magasságával. A kolostort 386-ban alapították I. Theodosius császár uralkodása idején (375-395). A legenda szerint két pap vállalta a kolostor megvalósítását miután felfedezték Szűz Mária szentképét a hegyen található barlangban. A kolostort története során több alkalommal is lerombolták, melyet különböző uralkodók állítottak helyre. Jelenlegi formáját a 13. században nyerte el, III. Alexiosz uralkodása idején. Az I. világháború után a kolostor elhagyatottá vált. Az épület évtizedekig üresen állt mielőtt részlegesen helyreállították és múzeumként kezdett funkcionálni.

sumela

sumela-2

Sümela kolostor, Törökország

Sümela kolostor, Törökország

Xuan Kong Szi Függőkolostor, Kína

A Xuan Kong Szi Függőkolostor a kínai Shanxi tartományban található, a Heng hegy lábánál. A kolostor 75 méter magasan épült fel, melyet rejtett sziklafolyosók és fagerendák támasztanak alá. A több mint 40 csarnokot és pavilont hidak és folyosók kötik össze. A kolostor belsejét több, mint 80 bronzból öntött, vasból öntött, agyagból faragott, valamint kőből faragott szobor díszíti, melyek különböző dinasztiák idejéből származnak. A több mint 1400 éves buddhista, taoista és kunfucionista kolostor  több természeti katasztrófát is túlélt már, így például az 1556-os, hatalmas erejű földrengést is.

fuggokolostor

Hanging kolostor, Kína

Hanging kolostor, Kína


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!