Ilyen volt a teljes napfogyatkozás egy repülőről nézve

Fantasztikus látványban volt része az EasyJet utasainak, akik pénteken a napfogyatkozás idején repültek Belfastból Reykjavíkbe. Az Észak-Írországból Izlandra tartó EZY6747 járat 8.05-kor szállt fel, és tett egy kis kitérőt a Feröer-szigetek felé, hogy az utasok a repülőgép fedélzetéről, a felhők felett csodálhassák meg a napfogyatkozást. A repülő utasai...

Váratlanul hazaszállíttatták Budapestről a múmiát rejtő Buddha-szobrot

Váratlanul összecsomagoltatta és elszállíttatta a Magyar Természettudományi Múzeumból holland tulajdonosa azt a világhíressé vált Buddha-szobrot, amelynek belseje egy mumifikálódott szerzetest rejt. A múzeum szóvivője szombaton az ügyről az MTI-nek elmondta, lehet, hogy a szobor Budapesten volt látható utoljára. Kiss Stefán Mónika, a múzeum szóvivője úg...

Reménykeltő az Alzheimer-kór elleni új gyógyszer

A Biogen Idec biotechnológiai vállalat kísérleti gyógyszerének a világon elsőként sikerült jelentősen lassítani a gondolkodási és megismerési funkciók beszűkülését, valamint visszafordítani a kóros fehérje felszaporodását az agyban az Alzheimer-kór korai és enyhe tüneti fázisában lévő betegeknél. A kutatók a klinikai próbák második fázisába 166 pácienst...

Ilyen volt a részleges napfogyatkozás

Rengetegen voltak kíváncsiak és sokan meg is örökítették a Magyarországról 60 százalékosan látható, részleges napfogyatkozást. A látványos jelenség olyankor jön létre, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, és a Hold árnyéka a bolygónkra vetül. A Napnak és a Holdnak az égen látható mérete csaknem egyforma, mivel a Hold a Napnál 400-szor kisebb és 400...

Ez lehet a hosszú élet titka a 127 éves mexikói nő szerint

Leandra Bacerra Lumbreras egy mexikói nő, aki állítása szerint a legidősebb ember a Földön mivel már 127 éves. Az idős hölgy ugyanis váltig állítja, hogy 1887. augusztus 31-én született, azonban 40 évvel ezelőtt egy költözés során elveszett a születési bizonyítványa, így nincs birtokában olyan hivatalos irat, amely bizonyíthatná életkorát. A hivatalosan...

Kutyaként viselkedik Todd, a róka

A Todd-nak elnevezett róka 4 hónapos volt amikor az angliai Stoke-on-Trent városában élő Emma D’Sylva befogadta, miután korábbi gazdái már nem tudtak róla gondoskodni. Todd fogságban született, emellett pedig süket is, ezért soha nem viselkedett úgy, mint vadon élő társai. A róka most 11 hónapos és boldog házi kedvencként él. Mivel Emmának van két kutyá...