Magasított konyhabútor a praktikus tárolás érdekében

A konyhában a tárolás kritikus fontosságú, hiszen a számtalan eszköz, kiegészítő és robotgép bizony sok-sok helyet foglal. A magasított konyhabútor egy extra szekrénysorral remek kiegészítőként szolgál a tárolást jelentősen megkönnyítve. 

Praktikusság mindenek felett

A konyha egy olyan helyiség, ahol jó összegyűlni, közösen főzni, sütni és étkezni a családtagokkal vagy barátokkal. A közösségi funkciója mellett fontos még a nyugalom és a harmónia is, hogy minden reggel kellemesen indulhasson. Egy kedves reggelizősarokban egy finom kávé vagy szendvics társaságában garantáltan feltöltődhetünk.

Ám a másik fontos szempont nem más, mint a praktikusság, amely főleg a tárolásra vonatkozik. Hiszen szinte nincs még egy olyan helyiség a lakásban, amely ennyi különböző méretű és típusú eszközt tartalmaz. Ha pedig nincs dedikált kamra, még a tartós élelmiszerek tárolására is gondolni kell a konyha megtervezésénél.

Éppen ezért felújítás vagy építkezés esetén a konyhabútor beszerzése alapos tervezést igényel. Nemcsak a paraméterek és a helytakarékosság alapján kell dönteni, de a pakolásra alkalmas szekrényekre is gondolni kell. 

Az, hogy milyen típusú elemekből mennyit válogatunk össze, meghatározza majd a konyhában való jelenlét minőségét. Érdemes tehát több fiókos, polcos elemet is belekalkulálni a végső tervbe, hogy biztosan mindennek meglegyen a dedikált helye, amely mérethez és funkcióhoz alkalmazkodik.

Magasított konyhabútor

A magasított konyhabútor egy olyan különleges és rendkívül esztétikus megoldás, amely segítségével a hagyományos kétsoros konyhabútorból háromsorosat varázsolhatunk.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a felső sor mélysége megegyezik az álló elem mélységével. Így akár spotlámpákat is elhelyezhetünk a szekrényekhez a még stílusosabb kinézetért és a jobb világításért.

Mivel ez egy komolyabb szerelési munkálatokat igénylő bútorgarnitúra, érdemes szakember segítségét kérni az összeszereléshez.

Fedezd fel a KonyhaMax.hu magasított konyhabútorait, és használd ki a rendelkezésre álló teret a lehető legpraktikusabb módon!

Beépített konyhai gépek

A magasított konyhabútor elrendezését illetően két oldalt az álló szekrényelemek valamelyikébe akár beépíthetünk sütőt vagy mikróhullámú sütőt is. Így egységes összképet kaphatunk, és nem kell aggódni, hogy a kompakt konyhabútort megtöri egy-egy különálló konyhai gép.

Akár mosogatógép vagy hűtőszekrény beépítését is tervezhetjük, hiszen a rengeteg tárolószekrénynek köszönhetően garantáltan így is marad mindennek bőven elég hely.

A KonyhaMax.hu kiváló minőségű konyhabútorai és konyhaelemei segítségével valóra válthatod legmerészebb konyhai álmaid! Fedezd fel a széles kínálatot, a különböző anyagokat, színeket és mintákat, és tervezd meg a számodra legideálisabb konyhát!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!